Mobiltelefon: ne vásároljunk régi modellt!

Amit a mobiltelefonok vásárlásáról és szervizeléséről tudni érdemes

2005. január 14., 09:00 , 209. szám

Ma már oly bőséges a választék, hogy Kárpátalján sem jelent gondot egy mobiltelefon megvásárlása, csakúgy, mint a meghibásodott készülék javítása. Az viszont nem minden esetben állapítható meg első látásra, hogy az adott készülék nem lopott, esetleg nem silány "tákolmány"-e. A megyei fogyasztóvédelmi főosztály adatai szerint vizsgálataik során a mobiltelefonok mintegy fele nem felelt meg a minőségi szabványoknak vagy lopott holmi volt.

Ahhoz, hogy ne zsákbamacskát vásároljunk, a szakemberek véleménye szerint ajánlatos elkerülni a piacokat, s a "kézből" való mobilvásárlást. A használt telefonok esetében még az sem jelent garanciát az eredetre és a valódiságra, ha valamelyik szalonban vásároljuk meg azt. A használtan vásárolt készülék meghibásodása esetén ugyanis már nincs kihez fordulni, a javítási költségek pedig akár a telefon értékét is meghaladhatják, különösen a drága modellek esetében.

Ihor Havrilov, a megyei fogyasztóvédelmi főosztály helyettes vezetője a Kárpátaljának elmondta, a tavaly ellenőrzött 11 mobiltelefont árusító üzletből 9-ben derült fény a fogyasztók jogainak megsértésére. A legfőbb szabálysértések a következők: ukrán vagy orosz nyelvű ismertető, illetve a garanciatalonok, a telefonok eredetét és minőségét bizonyító dokumentumok hiánya. Az 54 ellenőrzött telefon közül 24-et ki kellett vonni a forgalomból. A fogyasztóvédelmi főosztály 9 személyt 900 hrivnyás pénzbüntetéssel sújtott, 4 esetben pedig összesen 1,2 ezer hrivnyányi gazdasági szankcióval büntette a vétkes üzletvezetőket.

Vjacseszlav Jónás mobiltelefonok szervizelésével, javításával foglalkozó ungvári vállalkozó arra hívja fel a vásárlók figyelmét, hogy az új készülék vásárlásakor ellenőrizzék, megvannak-e a szükséges okmányok, követeljék a garancia-papírok kitöltését és pecséttel való ellátását. Használt készülék vásárlásakor bizonyosodjanak meg, nincsenek-e rajta ütődési, horzsolási nyomok. Mind az új, mind a használt készüléknél fontos, hogy ellenőrizzük, működőképes-e. Célszerű például az adott szolgáltató szerviz központját felhívni, ugyanis ez esetben nem kell fizetnünk a hívásért.

Szerencsére ma már nem jelent gondot a meghibásodott készülék javíttatása, ugyanis Ungváron és Munkácson több mobiljavító szerviz áll a felhasználók rendelkezésére, de egy-két járási központban is nyíltak már kisebb műhelyek. Kérdésünkre, hogy milyen meghibásodásokkal, problémákkal fordulnak a mobilszervizhez leggyakrabban, Vjacseszlav Jónás elmondta, hogy az esetek többségében a felhasználók gondatlansága folytán hibásodik vagy rongálódik meg a készülék, például ütés következtében, vagy ha vízbe ejtik a telefont, de olyan esetek is előfordultak már, amikor az italozás során pezsgőben vagy sörben "fürösztötték" a mobilt. Gyakran keresik fel a szervizt az akkumulátor, az előlap, a hangszóró, a mikrofon vagy éppen a kijelző cseréjének ügyében.

Ami a szolgáltatások díjszabását illeti, a kijelzőcsere modelltől függően 95-150, az előlapcsere 25-50 hrivnyába, a mikrofon cseréje 35-55, a hangszóróé 35 hrivnyába kerül. A javítás, annak függvényében, menynyire bonyolult és időigényes, illetve van-e a raktáron megfelelő alkatrész, 1-14 napot vesz igénybe.

Végül a szakemberek azt ajánlják, lehetőség szerint a legújabb típusú készülékeket vásároljuk, ugyanis minél régebbi egy típus, annál nehezebben szerezhető be a szükséges alkatrész, s a javítás költségei esetleg azt az összeget is meghaladhatják, amelyet a készülék vásárlására fordítottunk.

B. J.