Siker keresztény összefogással

Megújult a munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központ

2005. január 14., 09:00 , 209. szám

A Szent Lukács Keresztyén Egészségügyi Központ négy éve nyitotta meg kapuit Munkács belvárosában. A klinika hamar kivívta a szakma és a betegek elismerését, mivel mind az egészségügy, mind a kulturált betegellátás követelményeinek maradéktalanul eleget tett és tesz mindmáig. 2003 decemberében megkezdték a klinika bővítését.

A Vozjednannya utcai klinikának helyet adó épület felújítása 5 évvel ezelőtt vette kezdetét a dél-dakotai (USA) Sioux Falls városában működő Szent Lukács Keresztyén Orvosok Egyesülete segítségével. A keresztény egészségügyi központ 4 éve működik, méltó körülmények között fogadva a kárpátaljai betegeket, nemzetiségi, vallási hovatartozástól függetlenül. A klinikának azonban évekig mindössze néhány betegfogadó helyisége volt, ami kezdettől gondot jelentett. Igaz, az ott dolgozók még ebből a hiányosságból is előnyt tudtak kovácsolni, amennyiben otthonos környezetet teremtettek a látogatók számára.

- Idővel szükségessé vált, hogy tetőtér-beépítéssel növeljük a betegvárót, valamint az épület helyiségeinek számát - mondja dr. Wittenberger Irén, a központ igazgatója. - Mint 5 évvel ezelőtt, most is az amerikai Szent Lukács Egyesület sietett segítségünkre. A munkálatokból az egészségügyi központ munkatársai is kivették részüket, medikusaink "civilben" nagyszerűen végezték a különböző belsőépítészeti munkálatokat. Így, Istennek hála, nemrég befejezhettük a klinikaépület teljes felújítását, mely immár tizenkét betegfogadó szobát tudhat magáénak.

Mint a doktornő elmondta, az alsó szinten labort, röntgenhelyiséget alakítottak ki. Az emeleten kapott helyet az iroda, a személyzeti étkezde, valamint több diagnosztikai helyiség. Ugyancsak a Szent Lukács Egyesület segítségével sikerült megfelelő gyógyászati eszközökkel, köztük ultrahangos berendezésekkel, valamint számítógépekkel felszerelni a klinikát.

- Amikor a Szent Lukács Alapítvány képviselői ellátogattak hozzánk, nem akartak hinni a szemüknek, látva a korábban igen lepusztult épületrész mostani állapotát - folytatja Wittenberger Irén. - Miután az elhelyezés kérdése megoldódott, lehetőségünk nyílik arra, hogy a jövőben tovább fejlesszük a klinika szakorvosi ellátását. Jelenleg urológusi, valamint orr-fül-gégészeti szakrendelés indítását tervezzük, amire nagy szükség van a hozzánk forduló betegek gyors és szakszerű ellátása céljából. Amerikai partnereinkkel együtt arra törekszünk, hogy a színvonalas egészségügyi ellátás és szakrendelés mellett a központban a keresztyén szellemiség is jelen legyen, amelynek hitünk szerint kiemelkedő szerepe van a gyógyító munkánkban.

Fischer Zsolt