Beregrákos: a helyzet már nem "zavaros"

Egy év igazgató nélkül

2005. február 18., 09:00 , 214. szám

Egy éve annak, hogy 2004. február 2-án tanulók nélkül maradt a munkácsi járási Beregrákos magyar tannyelvű általános iskolája. A gyerekek helyett akkor szüleik gyűltek az iskolaépület elé, ily módon tiltakozva az ellen, hogy a járási oktatási osztály a helyi ukrán iskola korábbi igazgatóját, volt tanácsi vezetőt nevezte ki a magyar iskola élére. Bár a kinevezést a tiltakozás hatására visszavonták, az oktatási intézmény kálváriája ezzel nem ért véget, hivatalosan kinevezett igazgatója ugyanis egy évig nem volt.

A Beregrákosi Általános Iskola korábbi igazgatója, Tar Béla 2003 októberében hunyt el tragikus hirtelenséggel. Néhány hónapi "igazgatótlanság" után 2004 februárjában a szülők azért nem engedték gyermekeiket iskolába, mert a munkácsi járási oktatási osztály vezetője az iskolai szülői tanács írásos tiltakozása ellenére a község volt polgármesterét, a helyi ukrán iskola pedagógusát nevezte ki a magyar iskola élére.

A tanítás szülői bojkottálását akkor úgy sikerült feloldani, illetve a kedélyeket lecsillapítani, hogy Ljubov Kozel oktatási osztályvezető és Vaszilij Lazar, a Munkácsi Járási Állami Közigazgatási Hivatal akkori elnöke személyesen kereste fel a szülőket és kért nyilvánosan bocsánatot az incidensért. Dmitro Logojda igazgató lemondását egy nappal kinevezése után "jóváhagyta" az oktatási osztály. Az iskola élére megbízott igazgatóként akkor Molnár Béla fizikatanárt, korábbi igazgatóhelyettest nevezték ki. Hivatalos igazgatói kinevezés azonban csak nem érkezett az iskolába.

Tavaly novemberben, az elnökválasztás második fordulója előtt aztán hirtelen ismét "napirendre került" az iskola ügye a járási fehérházban. Az oktatási osztály ekkor szerződést kötött Molnár Bélával az igazgatói teendők ellátására. A választások elmúltával azonban minden maradt a régiben, a hivatalos rendelet az új igazgató kinevezéséről nem született meg.

– A szerződést igencsak kutyafuttában szövegezhették, a címoldalán például tévesen volt feltüntetve a nevem – mondja Molnár Béla. – 2003 ősze óta látom el az iskolaigazgatói teendőket, magam veszek részt a járási igazgatói, igazgatóhelyettesi gyűléseken. A hivatalos papírmunkát rendben elvégezzük, a tanulók részt vesznek a tantárgyi vetélkedőkön, a pedagógusok teszik a dolgukat, azaz igyekszünk biztosítani az iskola zavartalan működését. Az iskolavezetés körül egy éve zavaros a helyzet, és nem tudni, hogy ez végül is kinek érdeke, kinek jó.

P. S. Ljubov Kozel, aki cikkünk megírásakor még a munkácsi járási oktatási osztály vezetője volt, a Kárpátalja kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a Beregrákosi Általános Iskolában "minden rendben van", szerződést kötöttek az igazgatóval. Kedden, nem sokkal lapunk megjelenése előtt pedig újabb hír érkezett, miszerint Molnár Béla megkapta hivatalos igazgatói kinevezését. Minden jó, ha a vége jó, mondhatnánk tehát, és reméljük, valóban véget ért az iskola kálváriája.

-nagy-