Tisztújító közgyűlést tartott a Rákóczi főiskola hallgatói önkormányzata

Új csapat képviseli a diákok érdekeit

2005. április 8., 10:00 , 221. szám

2005. március 31-én tartotta a II. RFKMF Hallgatói Önkormányzata tisztújító közgyűlését, ahol a küldöttek szavazatai alapján megalakult a HÖK-öt egy éven át irányító új elnökség.

A gyűlést Urbán Zsuzsanna elnökasszony nyitotta meg, majd az elmúlt év eseményeiről számolt be a diákoknak. Ezt követően került sor a hattagú elnökség és a három főből álló ellenőrző bizottság megválasztására. A titkos szavazás alapján a diákok bizalmát elnökként Ferenc Viktória, alelnökként Takács Tamás, gazdasági ügyvivőként Gerendely Béla, kül- és belügyi ügyvivőként Katona Zsolt, kulturális ügyvivőként Bátyi Szilvia, sport-ügyvivőként pedig Borovszki István érdemelte ki. Az elnökség tagjai mindannyian feladatként tekintenek az új elnök beszédében elhangzott programra, azaz a Hallgatói Önkormányzat és a diákok közötti szakadék áthidalására, minél több diák bevonására a közös programokba, a szervezet működtetésébe, valamint a hallgatók eredményesebb érdekképviseletébe a főiskola vezetősége előtt. A három ellenőrző bizottsági tag Molnár Zoltán, Molnár Éva, valamint Kirs Éva lett. A közgyűlés végén a volt elnök eredményes munkára, jó együttműködésre biztatta az új csapatot, majd ünnepélyesen átadta az iroda kulcsait.

F. V.