Tizenöt éves a Révész Imre Társaság

2005. április 8., 10:00 , 221. szám

A hét végén Ungváron gyűltek össze az idén 15 éves Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tagjai.

Magyar László elnöki beszámolójában értékelte a társaság szempontjából különösen jól sikerült 2004-es esztendőt. Tavaly ugyanis nemzetközi alkotótábort szerveztek Lumsoriban, amely az ott készült munkák beregszászi kiállításával zárult. A társaság tagjai az elmúlt év folyamán több tárlaton is részt vettek munkáikkal, iparművészeti kiállítást szerveztek, illetve decemberben a KMKSZ-szel közösen tető alá hozott nagy összefoglaló kiállítással emlékeztek meg Balassi Bálint születésének 450. évfordulójáról.

Az ez évi tervekkel kapcsolatban az elnök elmondta, május harmadikán Pécsett, a Pannon Magyar Házban állítják ki munkáikat a társasághoz tartozó művészek. Kolozsvári László festőművész egyéni tárlatát április 29-től tekinthetik meg az érdeklődők a beregszászi főiskola galériájában, amelyet a társaság elnökének, Magyar Lászlónak az egyéni kiállítása követ majd ugyanott. Augusztusban Szemán Ferenc emlékkiállítást szerveznek az egy éve elhunyt tagtársuk tiszteletére, az év végén pedig összegző jubileumi kiállítást terveznek, amelyen az eltelt 15 év legjobb alkotásain keresztül kívánják bemutatni a társaság eddigi tevékenységét.

dózsa