Egy New York-i színházrendező Beregszászban

Exkluzív interjú

2005. április 15., 10:00 , 222. szám

Az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház által szervezett Sztalker Nemzetközi Színházi Fesztivál egyik kuriózuma volt a New Yorkból érkezett In Parenthesis színházi társulat előadása. A színház kortárs francia drámákat ad elő angolul. Rendezője és a társulat vezetője Marion Schoevart, aki Párizsból került az amerikai metropolisba és mindössze 33 éves. Az alábbiakban a színházcsinálásról, a társulat mindennapjairól beszélgetünk a fiatal rendezőnővel.

- Mit kell tudni a társulatról?

- Az In Parenthesis kortárs francia drámákat játszik. Többek között Bernard-Marie Koltés-darabokat, aki az egyik legnagyobb kortárs francia szerző. Munkánkat a francia kormány támogatja. Nincs állandó színésztársulatom, a színészek folyamatosan váltják egymást, mindig az adott darab igénye szerint. New Yorkban különben nehéz állandó társulatot működtetni, mivel a tehetséges színházi színészek igyekeznek minél előbb Hollywoodba szerződni, filmezni. Nálunk sajnos nem tartják egyformán értékesnek a színházi színészt és a filmszínészt. Időként őrültnek is néznek, ha történetesen felmondok egy olyan színésznek, aki meglátásom szerint nem készül eleget, nem dolgozik kellő intenzitással. Jómagam nagyon komolyan veszem a színházat.

- Hogy éreztétek magatokat Beregszászban?

- Nagyon izgalmas kirándulás volt. Meleg fogadtatásban volt részünk. A beregszászi társulat színészei nagyon jó és kedves emberek, másrészt keményen dolgoznak, ami elismerésre méltó. Érdekes volt látni, hogyan élnek a világ ezen részén az emberek. Nem véletlen, hogy a nap minden percében nálam van egy kisméretű videokamera. Beregszász utcáin sétálva rengeteg izgalmas figurával, karakterrel találkoztunk, akiket megörökítettem. Azt is figyeltem, milyen a beregszászi társulat működési rendszere. Tanultunk az itteni színészektől, a világító technikustól, a technikai személyzettől. Érdekes, hogy a mi New York-i társulatunk és a beregszászi gyakorlatilag ugyanúgy működik. Mi egy kicsike színház vagyunk, nem kapunk állami támogatást. Színészeinknek, a személyzetnek ugyanúgy mindent maguknak kell csinálniuk, mint teszik azt a beregszászi színház tagjai.

- Érdekes, amit mondasz, hisz New York a világ egyik kulturális fellegvára...

- A 2001. szeptember 11-i terrortámadás óta Amerikában gyakorlatilag minden állami pénzt elvisz a terrorelhárítás, az iraki háború. Megszűnt a színház, a kultúra állami támogatása, közpénzből nagyon keveset áldoznak a kultúrára. Számos jó nevű, a szakma által magas szinten elismert, ún. kísérleti színház működik a városban, melyek kénytelenek jegyeladásból fenntartani magukat. Kevés amerikai társulat tud külföldön turnézni, ugyanígy nem tudnak vendégszínházat hívni magukhoz. Nálunk egy színházi előadásra alkalmas terem bérleti díja egy hétre 700 ezer dollárba kerül. Ezzel szemben egy színházjegy ára 15-20 dollár között mozog. Ebből is látszik, hogy jegyeladási bevételből nem lehet színházat csinálni.

- Kik járnak manapság színházba New Yorkban?

- A New York-i Filharmonikusokkal közösen adunk elő egy kínai árnyjátékra épülő darabot, erre főként gyermekek váltanak jegyet. Egyéb előadásainkat többnyire azok nézik, akiket érdekel az európai kultúra, egyébként minden korosztály és többféle nép képviselői. Nagyon eltér egymástól az amerikai és az európai színházi közönség. Amerikának nincsenek színházi hagyományai, az amerikaiak szórakozni járnak a színházba, és igencsak rácsodálkoznak egy-egy európai színházi drámára, tragédiára. Európában nagy hagyománya van a színháznak, itt a közönség sokkal igényesebb, intellektuális elvárásai vannak a színházzal szemben, emellett sokkal kritikusabb is. Én mindkét közönséget szeretem, mind a rácsodálkozót, mind a kritikust. Bronxban például - New York öt városi kerületének egyikében - a közönség közvetlenül beleszólt az előadásba, "beszóltak" a színésznek, hogy adott szituációban mit csináljon.

- Milyen tapasztalatokat gyűjtöttetek a beregszászi fellépés alkalmával?

- Részünkről egy nagy kísérlet volt ez. Számomra az volt izgalmas, hogy a színészek miként tudnak kommunikálni egy angolul zömében nem beszélő közönséggel. A beregszászi előadáson végig sikerült tartani a feszültséget, szinte pisszenést sem lehetett hallani, minden szempár a színészek mozdulatait, mimikáját leste. A napokban Nyíregyházán is felléptünk. Ott az első előadás kevésbé volt sikeres: a színészekben több volt a külsődleges játék, mint a belső intenzitás, mivel így igyekeztek leküzdeni a nyelvi akadályokat. A második előadás fantasztikus volt, jó volt a darab intenzitása.

- Nagyon fiatal vagy. Min dolgozol, rendezőként mit szeretnél elérni?

- Húszéves korom óta rendezek. Nem tanultam a szakmát, autodidakta módon készültem fel erre a pályára, ebből adódóan hibákat is vétek. A jövőben szeretném elérni, hogy állandó helye legyen a társulatomnak. Most egy májusi bemutatóra készülünk: koreai propagandaplakátok figuráinak mozdulatait felhasználva kicsit a pekingi opera stílusát visszük színpadra. Áprilisban a New York-i Filharmonikusokkal dolgozunk együtt, novemberben egy operát készítünk egy francia költő életéről, húsz énekes és egy színész közreműködésével.

Popovics Zsuzsanna