Krónikásének a szeretetről

Munkácson járt Dévai Nagy Kamilla

2005. április 15., 10:00 , 222. szám

A Munkácsi Magyar Egylet szervezésében került sor április 9-én Dévai Nagy Kamilla és az általa alapított Krónikásének Zenede növendékeinek fellépésére Munkácson a Városi Művelődési Házban.

A Liszt Ferenc- és Kazinczy-díjas, a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével is kitüntetett népszerű énekesnő 1996-ban egy súlyos autóbalesetből történő felépülése után alapította meg a Krónikásének Zenedét. Jelenleg 70 diák tanul és lakik az intézményben, közülük 61 határon túli. Mindnyájan előadóművésznek készülnek, erre készíti fel őket speciális módszerekkel a zenei és énektudást fejlesztő iskola.

A művésznő és az őt ez alkalommal elkísérő nyolc magyarországi, felvidéki, erdélyi és kárpátaljai diák által bemutatott Krónikásének a szeretetről című műsorban úgynevezett "krónikás" stílusban előadott népdalokat, megzenésített verseket és a diákok által komponált dalokat hallhatott a nagyérdemű, gitár és ütőhangszerek kíséretében. A műsort II. János Pál pápára emlékezve a "Jóistenhez szóló dalokkal" kezdték, majd az édesanyákhoz szóló, a szeretetet, a szerelmet, a hazaszeretetet megéneklő dalokkal folytatták, sorban egymás után, másfél órán keresztül. Az előadás nagy sikert aratott, a "krónikásokat" háromszor is visszatapsolta a közönség.

dózsa