Királyt és királylányt választottak

XIV. Guti Pünkösdi Napok

2005. május 20., 10:00 , 227. szám

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg idén Guton a Pünkösdi Napok rendezvénysorozatát. Vasárnap választottak pünkösdi királyt és királylányt, az érdeklődők megtekinthették Veres Ágota festőművész Útkeresés című kiállítását, és azt az összefoglaló filmet, mely a korábbi guti pünkösdökről készült. Hétfőn egész napos sportversenyeken mérhették össze erejüket a férfiak, bárki megkóstolhatta a pünkösdi bográcsgulyást, saslikot és a tájjellegű borokat. A szabadtéri színpadon pedig változatos kulturális programok szórakoztatták a megjelentek apraját-nagyját.

Vasárnap a rendezvénysorozat megnyitóján Sin József polgármester, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke köszöntötte a vendégeket, majd az általános iskola tanulóinak hagyományőrző csoportja felelevenítette a pünkösdi népszokásokat. Az idén Nagy Líviát és Kornicki Jánost választották pünkösdi királynővé és királlyá. A fiatalok szavaltak, énekeltek, majd virágokkal feldíszített szekérre ültek és énekszóval bejárták a falu összes utcáját. A képzőművészet iránt érdeklődők a községi óvoda nagytermében tekinthették meg Veres Ágota beregszászi festőművész kiállítását. A rendezvény részeként, ezen a napon találkoztak a Guti Általános Iskolát 1970-ben befejező, ma már ötvenéves egykori diákok, akik között olyanok is akadtak, akik nagy távolságot tettek meg, hogy együtt ünnepelhessenek egykori osztálytársaikkal. Este a szervezők az Ungvári Televízió Magyar Szerkesztősége által összeállított filmet vetítették, amely a korábbi évek guti pünkösdi rendezvényeit mutatta be.

Pünkösdhétfőn a gyerekek számára focisulit szerveztek a felnőttek, a többiek pedig kötélhúzásban, kugliban, futballban és célbarúgásban mérhették össze erejüket. Borversekkel, bordalokkal szórakoztatták a vállalkozó kedvűek a helyi borokat kóstolgató gutiakat és vendégeket, majd jött a nap legnagyobb erőpróbája, a kődobó verseny, amit Demjén László nyert 5 méter 40 cm-rel. A délutáni kulturális program keretében Pitkin beregszászi humorista, a Cók-Mók Bábszínház, a Péterfalvai Népzenei Együttes, a Grácia Modellügynökség táncos lányai, Szabova Adrianna énekesnő és a Nagybégányi Kultúrház Vadmacskák nevű tánccsoportja szórakoztatta a közönséget. Végül hajnalig tartó utcabállal zárult a vigasság.

Badó Zsolt