Új vezető a kárpátaljai televíziónál

2005. május 20., 10:00 , 227. szám

Új igazgatója van a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaságnak. Jevhen Siskov a múlt hét csütörtökén vette át az elektronikus média irányítását elődjétől, a korábbi rendszert szolgai módon kiszolgáló Petro Petriktől, aki ellen többször tüntettek tömegek Ungváron a múlt év végi tiltakozási hullám során. Televíziós karrierjét a 42 éves Siskov az egyik kijevi stúdió világosítójaként kezdte, majd a Moszkvai Állami Egyetem újságírói karának elvégzése után szerkesztőként, később egy jogi kérdésekkel foglalkozó műsor vezetőjeként dolgozott. Az utóbbi 2-3 évben a Nemzeti Televíziós Tanács tisztségviselőjeként tevékenykedett. Hivatalába való beiktatásakor közölte, hogy a jövőben heti 18 órára bővül az ungvári televízió adásideje, és FM hullámhosszon is elkezdi műsorainak sugárzását a megyei állami rádió. A posztjáról elmozdított Petrik, aki szabadságoltatta magát, nem nyilatkozott arról, hogy továbbra is a - korábban ugyancsak a lemondását követelő - munkaközösségben szeretne-e dolgozni.