Gyermeknap Bátyúban

2005. július 15., 10:00 , 235. szám

Vasárnap gyermeknapi rendezvényre került sor Bátyúban, a helyi művelődési házban. A hagyományossá vált gyermeknapot már harmadízben rendezték meg a településen. Sikeréről többek között az is tanúskodik, hogy a nézőtér megtelt gyermekekkel és az őket kísérő szülőkkel.

A vidám műsor keretein belül a helyi Cókmók Bábszínház Az elátkozott malom című bábjátékkal szórakoztatta a nagyérdeműt, melynek főszereplője ki más lehetett volna, mint Vitéz László, aki a molnár kérésére ellátta a baját a malomban bujkáló kísérteteknek és ördögöknek, majd megőrölte a búzát. A gyermekek önfeledten nevettek, de a bábjáték mosolyt csalt a teremben ülő felnőttek ajkára is.

Ugyancsak nagy sikert aratott a művelődési ház tánccsoportjának produkciója, amely különböző modern és egzotikus táncokat adott elő. A lelkes közönség vastapssal jutalmazta a gyermekeket.

A továbbiakban Riskó Anikó művészeti vezető és Vakaró Katalin, a művelődési ház igazgatójának szervezésében különböző vetélkedőkre került sor, lekvároskenyér-evésre, aszfaltrajzversenyre, különböző ügyességi játékokra, melyeken a gyermekek próbára tehették képzelőerejüket és rátermettségüket.

A rendezvény egyik érdekessége a művelődési ház előtt felállított légvár volt, ahol az apróságok kedvükre kiugrálhatták magukat. Számukra így igazán ünnep volt a gyermeknap.

Baráth József