A bumeráng visszaüt

2005. július 29., 10:00 , 237. szám

Csak kapkodják a fejüket a gépkocsivezetők, amikor a közlekedésrendészettől kapott információ szerint a beregszászi járási Makkosjánosi és Nagybégány központjaiban hirtelen feltűnnek az úttest aszfaltjára felfestett hatalmas betűkből álló Bumeráng strand feliratok.

Lehet, hogy az ingyenreklám egyeseknek jövedelmet jelent, másoknak viszont életveszélyes, mert a hirtelen előbukkanó hatalmas fehér betűk láttán a gépkocsivezetők önkéntelenül is arra figyelnek, hogy mit írtak az úttestre, ahelyett, hogy a vezetésre összpontosítanák. Ennek következtében bármikor bekövetkezhet a szerencsétlenség, mely emberi életeket olthat ki, és történhet mindez a népszerűsítésre szoruló strand szabálysértő módon elhelyezett reklámja miatt. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a reklámfeliratok a települések központjaiban vannak elhelyezve, ahol intenzív az autós- és a gyalogosforgalom is.

A megyei közlekedésrendészet közúti felügyeleti osztályán kapott tájékoztatás szerint a törvények értelmében szigorúan tilos reklámot elhelyezni az úttesten. Az erről rendelkező jogszabály megsértői 34-től 68 hrivnyáig terjedő pénzbírsággal sújthatók, és kötelesek haladéktalanul eltávolítani az úttestről a zavaró feliratokat. A reklámok közúton történő elhelyezése eddig nem volt jellemző Kárpátalján, és elterjedésük esetén a rendőrség a balesetek számának növekedésétől tart.

Lapzártánkkor érkezett a hír, hogy a közlekedésrendészet intézkedése folytán eltávolították a szabálytalan reklámokat az úttestről.

-bégányi-