Késik a vadászidény kezdete

Vadászok, vadak, határidők

2005. augusztus 5., 10:00 , 238. szám

Megtartotta soros ülését a Beregszászi Járási Vadásztársaság elnöksége, melyen a társaság tevékenységével és a vadászidény kezdetével kapcsolatos teendőket, problémákat vitatták meg.

Az ülés megnyitását követően Pacjuk Miklós elnök felháborodottan közölte, hogy a Megyei Ökológiai Főosztály javaslatára Kárpátalján az eredetileg tervezettnél későbbi időpontra halasztották a vadászidény kezdetét. Ez súlyos problémát jelent a 20 alapszervezetbe tömörülő 483 vadásznak, akik jó gazdák módjára szeretnék végezni tevékenységüket, de a vadgazdálkodáshoz úgy látszik nem értő felsőbb hivatalok megkérdezésük nélkül hozott intézkedései ezt lehetetlenné teszik. Ezek a beavatkozások komoly károkat okoznak, és a természeti egyensúly felborulásához vezetnek. A vadászok elmondták, hogy az időbeli csúszás nagy zavart okoz, ugyanis mindegyik vad kilövésének más és más az ideje, most pedig ezek összemosódnak. A nyúlra nem lehet kutyával vadászni, a fácánvadászat viszont lehetetlen kutya nélkül, sehogy sem lehet a kettőt összeegyeztetni. Már júliusban meg kellett volna kezdődnie az őz kilövésének, ám a mai napig nem kapták meg az ehhez szükséges engedélyeket, holott a pénzt már átutalták az állami költségvetésbe. A kilövési engedély az őz esetében 50 hrivnya, a vaddisznó kilövése 100, a kisebb vadaké 5-10 hrivnyába kerül.

Az ülésen a továbbiakban a vadgazdálkodás kérdéseivel foglalkoztak. Elhangzott, hogy idén a vadállomány stabilnak mondható, és szerencsére nem tapasztalható csökkenés. A társaság megfontoltan viszonyul a vadgazdálkodáshoz, a vadászathoz, gondosan ügyelve arra, hogy a kilövések után megfelelő számú vad maradjon meg. Sajnos a vadorzók – a vadászok minden igyekezete ellenére – továbbra is nagy kárt tesznek a vadállományban, amiről a vadászok, vadőrök által összegyűjtött csapdák árulkodnak.

Foglalkoztak az ülésen a halgazdálkodás kérdésével is. A társaság aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy az illetékes vízügyi szolgálatok nemtörődömsége miatt mára minimálisra a csökkent a halastavak, víztározók, kanálisok egykori bőséges halállománya.

-kaszonyi-