"Tudom, hogy ez a dolgom"

Interjú Szokolay Balázs zongoraművésszel

2005. augusztus 12., 10:00 , 239. szám

Szokolay Balázs a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia zongora tanszakának professzora. Legutóbbi kárpátaljai vendégszereplésekor a világhírű zongoraművészt életútjáról, élményeiről kérdeztük.

- Az ön neve és művészete világszerte ismert és elismert. Gyermekként kinek a hatására kezdett zongorázni?

- Apám zeneszerző volt, mondhatnám, körülvett a zene. A bátyám is sokat zongorázott, és nagyon szerettem azokat a műveket, amelyeket gyakorolt. Valahogy természetesen kezdtem el ötéves koromban én is zongorázni. Zenei atyámnak azonban Richtert tekintem, az ő felvételei a kezdet kezdetétől óriási hatással voltak rám. Így aztán tízéves koromra ez a pálya ambíciómmá is vált, és azóta tudom, hogy ez a dolgom.

- Hogyan tudja összehangolni a tanítást és az előadóművészi tevékenységet?

- Jobbára segítik egymást, ha nem túl sok a feladat. De amikor több koncertet adok, csökkentenem kell a tanításra fordított időt, mert nincs elég időm gyakorolni. Nagyon intenzíven dolgozom, ha tanítok, és ez a sok fellépés mellett egyelőre még jó nekem, csak attól tartok, hogy valamelyik ki fog égni a kettő közül. Persze ezt lehet megfelelő arányban egyszerre is végezni, de úgy érzem, ha a mérlegnek valamilyen irányba el kell billennie, az inkább az előadói karrierem lesz.

- Pedig értesüléseink szerint az egyik legjobb tanárnak tartják, a zeneakadémián az ön növendékei a zongora tanszak legjobbjai.

- A legjobbak közül sokan tanulnak nálam, én inkább ezt mondanám. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sok versenygyőztes tanítványom van: Lajkó István, Karsai Márk, Holics László, de most nem is tudnám felsorolni az összes nevet.

- Kik azok a zeneszerzők, akiknek műveit legszívesebben, leggyakrabban játssza, melyikük gondolkodásmódja áll önhöz legközelebb?

- Nagyon szeretem játszani Mozart, Scarlatti, Schumann zenéit, de ide sorolhatom Debussyt és még sok más komponistát.

Az egyik legkedvesebb szerzőm Brahms. Nagyon nehéz a műveit előadni, azért nem mondtam, hogy szívesen játszom, de az ő muzsikáját hallgatom a legszívesebben, az ő zenéje áll hozzám a legközelebb. Emellett természetesen Bach, Beethoven és Mozart a három nagy alapszerző számomra.

- Van olyan művészeti korszak, amely közel áll önhöz?

- Igen. Ez a német romantika. Sajnálom, hogy nem találkozhattam olyan személyiségekkel, mint E. T. A. Hoffmann, Schumann, Brahms vagy Liszt. Amikor Chopin és Liszt találkoztak, az a zenetörténeti korszak engem nagyon vonz. Aztán Párizs a XX. század elején, meg a dzsessz kezdete Amerikában, az is izgat, ezekben a korokban szívesen lettem volna jelen.

- Nagyon sok versenyt nyert, sok díjat kapott. Melyikre a legbüszkébb?

- Büszke vagyok a leeds-i nemzetközi versenyen elért negyedik helyezésre, ami tízszer annyit ért, mint több más megmérettetés első díja az erős mezőny miatt. Persze felejthetetlen, amikor legelőször 12 éves koromban első helyet értem el a legelső nemzetközi versenyemen Usti-nad-Labemben. Akkor még alig gyakoroltam, és az a siker nagy lendületet adott nekem.

- Mi a véleménye a kárpátaljai komolyzenei életről?

- Nagyon becsülöm azt a törekvést, ahogy próbálják az itt élő rengeteg tehetséges fiatalt lehetőséghez juttatni. Hihetetlen kvalitású hangszeres előadókat hallottam itt a versenyeken is, amelyeknek a zsűrijébe már két alkalommal is meghívtak. Továbbá meg kell mondanom, hogy Ukrajnában, Zsitomirban született az én nagy példaképem is, Szvjatoszlav Richter. Azt kívánom az itt megismert tehetséges fiataloknak, hogy tudják továbbfejleszteni tudásukat, legyen lehetőségük versenyeken megmutatni azt, amit már tudnak, kapjanak ehhez elegendő támogatást, hisz tehetségben Ungváron nincs hiány.

- Megkérdezhetem, hogy mit gondol a december 5-i magyarországi népszavazásról?

- Én nagyon szégyelltem magam akkor, hogy Magyarországon élek azok között, akik ezt az eredményt kihozták. Rettenetesen fáj nekem, hogy a médián keresztül mennyire butítható a nép, sajnos egészen értelmes emberek is elveszítették a tisztánlátásukat.

Badó Zsolt