Aréna Fesztivál 2005

Az idén ötödik alkalommal megrendezett, jubileumi Aréna Fesztiválra több mint 2000-en látogattak ki

2005. augusztus 19., 10:00 , 240. szám

Ismét kitárta kapuit a szórakozni, bulizni vágyó fiatalok előtt a beregszászi járási Bene közelében, a Borzsa folyó partján a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) által ötödízben megrendezett Aréna Fesztivál. A sátortábor lakóinak, illetve az egy napra kilátogatóknak a száma jócskán meghaladta a kétezer főt, ami arról tanúskodik, hogy a kárpátaljai magyar fiatalok körében ez a legnépszerűbb nyári rendezvény.

Idén a budapesti Sziget Fesztivállal egy időben zajlott az Aréna, ám ennek ellenére sok táborozó érkezett Magyarországról, Erdélyből és a Felvidékről is. A lapunk által megkérdezett táborlakók, sőt, az előadók is egyöntetűen leszögezték, hogy szívesen jönnek az Arénába, mert a tábor egyre vonzóbb, a táj ugyanolyan vadregényes, és a programok is egyre érdekesebbek. Növekvő az érdeklődés az Aréna Fesztivál iránt a Kárpátalján élő ukrán, ruszin és orosz nemzetiségű fiatalok részéről is, akik a megye legtávolabbi régióiból, sőt, a szomszédos megyékből, például Lembergből is eljöttek a Borzsa partjára.

Pető Róbert, a KMKSZ ISZ elnöke lapunknak elmondta, hogy a jubileumi, ötödik Aréna Fesztivált a korábbi évektől eltérően magyarországi támogatás nélkül kellett megrendezniük, ugyanis kerethiányra hivatkozva mind a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, mind az Illyés Közalapítvány elutasította az ISZ által benyújtott pályázatokat. Ennek ellenére most is sikerült gazdag kulturális, sport- és koncertprogramot varázsolni a rendezvényre kilátogatók számára.

Az Aréna Fesztivál programjai már csütörtök délután megkezdődtek. Ekkor került sor a vízifoci-, a strandfoci- és strandröplabdatornák elődöntőire. Este 20 órakor kezdődött a Fesztivál hivatalos nyitóünnepsége, melyen többek között jelen volt Kállai László, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa Beregszászi Ügyfélszolgálati Irodájának megbízott vezető konzulja és Viczián Tamás konzul, Bálint András, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének alelnöke is. "Üdv, fiatalok!" szavakkal köszöntötte az Aréna Fesztivál résztvevőit Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, majd jó szórakozást kívánt számukra. Pető Róbert, a KMKSZ ISZ elnöke pedig hivatalosan is megnyitottá nyilvánította a rendezvényt.

A szónokokat a zenekarok követték a színpadon, és kezdetét vette a nagyszabású esti koncert. Az alaphangot a beregszászi Integrál együttes adta meg, majd a magyarországi Crystal trió következett.

Nagy közönségsikert aratott a saját definíciója szerint nemzeti rockot játszó budapesti Kárpátia rockegyüttes is. A zenekar rendszeresen felkeresi a határon túli nemzetrészeket, s most végre Kárpátaljára is eljutott. A koncert során a fiúk kifejezték hálájukat a lelkes közönségnek, elmondták, hogy nagyon nagy élmény és megtiszteltetés volt számukra itt játszani. Végül a közönséggel együtt énekelték el a Székely himnuszt.

Pénteken korán ébredt a sátortábor, ugyanis számos program várt a lakóira: bográcsfőző- és favágó-, valamint kötélhúzóversenyre került sor. A szebbik nem képviselői közül számos érdeklődőt vonzott a fiúk szépségversenye. Sokan keresték fel a kézművessátort, a testfestőket, és volt, aki jósoltatott is magának, majd a járások csapatai az ügyességi és szellemi vetélkedőkön mérték össze erejüket. Este ismét a könnyűzenéé volt a főszerep: előbb a kárpátaljai Bambula Bee és Bomba együttesek adtak koncertet, majd sor került az Aréna hangja 2005 karaoké-showra. Végül pedig a közönség üdvrivalgása közepette matyó hímzéses ruhában színpadra lépett a Magyarországon és Kárpátalján egyaránt közkedvelt Mc Hawer feat Tekknő. A fiúk arcjátékukkal, komikus figurájukkal és mozgásukkal pillanatokon belül fergeteges jókedvet teremtettek, a közönség végül velük együtt énekelte a közkedvelt számokat.

A szombati programok közül kiemelkedett a motorostalálkozó, a vizespóló-verseny és a női szépségverseny. Míg előző nap a lányok álltak a színpad előtt, hogy kiderüljön, ki a tábor legszebb macsója, szombat este a fiúk dönthették el a vizespóló- és a női szépségverseny eredményét.

Sokan voltak kíváncsiak az éjszakai program fénypontjára – Dopeman rapper koncertjére is, ám erre egészen vasárnap hajnali két óráig kellett várni, ugyanis Pityinger Lászlónak, Magyarország egyik legjobb rap-előadójának, a magyar gangszter-rap egyik fő alakjának, aki egy erdélyi koncertről sietett az Arénába, gondjai akadtak a határátkeléssel. Úgy látszik, hogy a határainkon történő átlépés még egy rapper esetében is eltart néhány óráig. A szókimondó előadó fergeteges koncertjével kárpótolta a rá várakozó rajongókat, akiknek meglepetéssel is szolgált, ugyanis fellépett vele Mc Ducky, az első magyar női rapper is.

Vasárnap zajlott a motorosok négy számból álló vetélkedése, melyet hatalmas érdeklődéssel kísért végig a közönség, csakúgy, mint az azt követő iszapbirkózást. Az éjszakában Krisz Rudi koncertjével folytatódott az Aréna Fesztivál, aki óriási sikert aratott a tinédzser lányok körében.

Hétfő hajnalban jött el a sátorbontás szomorú pillanata. A felejthetetlen élményt jelentő Fesztivál résztvevői azzal a reménnyel búcsúztak el egymástól, hogy jövőre újra lesz Aréna.

bj – bzs – fzs