Javítják az utat, telefonhálózat és közvilágítás épül Kisszelmencen

Készül a szelmenci határátkelő

2005. augusztus 19., 10:00 , 240. szám

Évtizedek óta nem látott forgalom és nyüzsgés tapasztalható mostanság az ukrán-szlovák határon fekvő Kisszelmencen. A határszéli községben határátkelő épül, melynek beüzemeléséhez kellő infrastruktúrára, területi átalakításra van szükség. A kivitelezők teszik a dolgukat, aminek mára szemmel látható az eredménye.

A hatvan évvel ezelőtti drasztikus határvonást követően az ungvári járási kistelepülés gyakorlatilag halálra lett ítélve. A szovjet időkben építkezni sem volt szabad a településen, elegendő iskolás gyermek híján a helyi iskolát is bezárták. Miután lebontották a valamikor közpénzen épült, előbb iskolának, majd rendelőnek és kultúrháznak helyet adó épületet, a kicsiny római katolikus templomon kívül nem maradt középület a faluban.

A közigazgatásilag Palágykomoróchoz tartozó kistelepülést évtizedekig elkerülte a modernizáció, nem véletlen hát, hogy az itt élők körében most szinte csodaszámba megy a sok munkagép és az út mentén dolgozó seregnyi sárgamellényes munkásember ténykedése.

Volt, van mit bepótolni a falu egyetlen utcáján és a sorompós határszakasz elhagyatott, gazzal felvert területén. Az útépítők hetekig dolgoztak a határhoz vezető közút szélesítésén. Jelenleg a közút javításán, aszfaltozásán dolgoznak Palágykomoróc irányából. Az illetékes szolgálatok ellátták a határátkelőt villanyárammal, kiépítették a telefonhálózatot, az informatikai összeköttetést, a falu közvilágítást kapott. (A szelmenciek örömmel újságolták, hogy szabadon tudnak telefonvonalat igényelni, és bárki telefonhoz juthat, aki meg tudja fizetni.)

A határőrátkelő kiépítésén a rahói Goszt Inveszt építőcég dolgozik. A területrendezési munkálatok egy része elkészült. Jelenleg folyik a kavicságy elrendezése, hamarosan elkezdődik a járda, az autóparkoló építése. "Szeptember első napjaira elkészülnek a szolgálati épületek, kihelyezzük a határ- és vámügyőrség munkafülkéit. Az építkezés összköltsége meghaladja a 600 ezer hrivnyát" - tájékoztat Mihajlo Orszah, a rahói építőcég egyik vezetője.

A szelmenciek egyik szeme sír, a másik nevet. Örülnek, hogy a valamikor egy községként élő Nagy- és Kisszelmenc közötti határ átjárhatóvá válik, és akinek lesz pénze útlevélre, szlovák vízumra, az kerülő nélkül látogathatja a szlovák oldalon élő rokonait, ismerőseit. Másrészt tudvalevő, hogy Kisszelmenc évek óta öregedik, a falut főként idős emberek lakják. Nem titok, a nyugdíjból nem telik drága úti okmányra, vízumdíjra, így sokan szkeptikusak a határátkelő ügyében. Éles Erzsébet nyugdíjas szerint, ha nem adnak kedvezményt a határátkeléshez, egyhamar nem lépik át a határt. Drága a szlovák vízum, így hiába él a határátkelő szomszédságában, nem tudja majd igénybe venni. A fiatalok derűlátóbbak. Örülnek, hogy élet költözik a faluba, remélik a jobbat, és hogy a határátkelő megnyitása gazdasági téren is fellendíti majd a települést. Tény, hogy a faluban máris megugrottak a telekárak, míg korábban ingyen sem akadt gazdája az elüresedett portáknak.

Sokan már most készülnek a szeptemberi határnyitásra. Miután az ukrán kormány mérsékelte az útlevélkiadás díját, vannak, akik abban bíznak, talán a szlovák állam is ad valamilyen kedvezményt a határ két oldalán élőknek a határátkeléshez. Ezzel a szlovák oldalon ismét felállításra kerülő Remény kapuja valóban jelképezhetné az eddig két részre osztott falu újraegyesülését.

P. Zs.