Vadászat indult Ahmetov ellen?

Ukrajna leggazdagabb emberéről beszél a sajtó

2005. augusztus 19., 10:00 , 240. szám

Rinat Ahmetovot, Ukrajna leggazdagabb emberét azzal gyanúsíthatják, hogy 17 évvel ezelőtt gyilkossági kísérletet követett el. Egyesek ebben az igazságszolgáltatás kezét látják, míg mások a túlságosan hatalmas üzletember semlegesítésére tett kísérletet. Egyesek bűnszövetkezetekkel fenntartott kapcsolatokkal vádolják, míg mások, elsősorban Kelet-Ukrajnában, az igazság bajnokát, egyfajta Robin Hoodot látnak benne.

A tatár nemzetiségű Rinat Ahmetov 1966-ban donecki bányászcsaládban született. A kilencvenes évek elején szerzett diplomát a helyi egyetem közgazdasági szakán. 1995-ben kezdeményezője volt Doneckben a városi bank létrehozásának, miáltal az ország egyik legfiatalabb bankára lett. A kilencvenes évek végére a régió egyik legbefolyásosabb emberévé vált, az úgynevezett donecki klán informális vezetőjeként emlegették. Úgy tartják számon, hogy éppen Rinat Ahmetov befolyásának köszönhetően nevezték ki 1997-ben Doneck megye állami közigazgatásának elnökévé Viktor Janukovics későbbi miniszterelnököt. Vállalkozóként a Donecki Városi Bank mellett nevéhez kötődik a System Capital Management, s a Lux vállalat létrehozása, melyeken keresztül jelentős, mindenekelőtt kohászati, bányászati és gépipari vállalatok részvénycsomagjait egyesítette, nem beszélve a helyi médiában szerzett számottevő befolyásról. Vagyona külföldi szakértők szerint meghaladja a kétmilliárd dollárt.

Sajtóvélemények szerint népszerűsége az ország keleti részében akkora, hogy az új ukrán hatalomnak nincs más választása, mint hogy szövetségre lépjen vele, vagy nyílt háborút hirdessen ellene. Az elmúlt hetek történései alapján a szakértők most úgy látják, a jelenlegi kormányzat az utóbbi megoldás mellett döntött, így nem kizárt, hogy a leggazdagabb ukrán mégiscsak kénytelen lesz mesélni a múltjáról a milíciának, pedig mindezidáig igyekezett eltitkolni magánéletét a közvélemény elől. A sokak által mindenek előtt az FK Sahtar labdarúgóklub elnökeként számon tartott üzletembert ráadásul nem akármilyen szabálysértéssel, hanem gyilkossági kísérlettel vádolják.

A belügyminisztérium még júliusban beszélgetésre invitálta a vállalkozót, méghozzá úgy, hogy arról a sajtó is tudomást szerezzen. Hivatalosan nem tették közzé a meghívás okát, több internetes kiadvány azonban megszellőztette az okot: Ahmetovot egy Bocman becenéven ismert alvilági személyiség ellen 1988-ban elkövetett gyilkossági kísérlet ügyében szándékoznak meghallgatni.

Ahmetov nem jelent meg a belügyi szervek előtt, szóvivői közölték, hogy a vállalkozó családjával együtt külföldön pihen. Ugyanakkor - legalábbis az ukrán belügyi szervek szerint - az üzletember biztonsági szolgálatának képviselői azonnal Moszkvába siettek, hogy találkozzanak az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet után oda menekült Bocmannal, azaz Szergej Csernisovval. Ekkor az illetékes ukrán hatóságok diadalittasan közölték, hogy kifejezetten azért szivárogtatták ki a sajtónak - nevek említese nélkül - a gyilkossági kísérlet tényét, hogy ezzel cselekvésre bírják Ahmetovékat. Mint elhangzott, Ahmetov embereinek moszkvai látogatása ékesen bizonyítja, amit korábban senkinek sem sikerült alátámasztania, hogy tudniillik Ahmetov összeköttetésben áll az alvilággal, a szervezett bűnözéssel.

Ugyanakkor Csernisov a maga részéről úgy tálalta a történteket, hogy az ukrán belügy munkatársai próbáltak nyomást gyakorolni rá annak érdekében, hogy ismerje be Ahmetov bűnrészességét az ellene elkövetett merényletben. Elmondása szerint később, amikor az interneten keresztül értesült arról, hogy Ahmetovot a vele kapcsolatos ügyben szándékoznak meghallgatni, úgy döntött, nyilatkozatban jelenti ki, hogy a vállalkozónak nincs köze az ügyhöz. Tiltakozásának hitelességét ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy a legfőbb ügyésznek és a belügyminiszternek megküldött nyilatkozat megfogalmazásához egy olyan ügyvédi iroda szolgáltatásait vette igénybe, amely Rinat Ahmetovval is kapcsolatban áll.

A lényeg azonban az, hogy Csernisov tanúvallomása nélkül aligha indítható teljes értékű bűnügyi eljárás Ahmetov ellen. Megfigyelők arra is felhívják a figyelmet, hogy erre a furcsa konfliktusra Ahmetov körül azok után került sor, hogy a vállalkozó érdekeltségéhez tartozó Krivorizssztal acélipari vállalat reprivatizációjának ügye az európai emberjogi bíróság elé került.

Szakértők szerint azonban akárhogyan is alakuljon a Bocman-ügy, az Ahmetov múltja iránti érdeklődés valószínűleg még sokáig izgatni fogja majd közvéleményt, hiszen továbbra sem tudunk szinte semmit arról, hogyan lett az egyszerű diákból Ukrajna leggazdagabb embere.

kv