Acta Beregsasiensis

2005. szeptember 2., 10:00 , 242. szám

Megjelent a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Acta Beregsasiensis című tudományos évkönyvének IV. kötete. A hagyományok szerint a főiskola munkatársainak 2004 folyamán született tanulmányaiból, illetve más szerzők kárpátaljai tárgyú írásaiból válogató gyűjteményben idén tizenhárom írás kapott helyet.

A kötet első részében a kárpátaljai magyarság 20. századi történetének legnagyobb tragédiájára, a magyar férfiak sztálini lágerekbe hurcolására emlékeznek a szerzők, szerkesztők. Ebben a részben ugyanis a tavaly a Rákóczi-főiskolán 60 éve hurcolták el a kárpátaljai magyar férfiakat, 1944-2004 című nemzetközi konferencián elhangzott előadások anyagát olvashatjuk. Zseliczky Béla, Szőke Domonkos, Bognár Zalán, Gereben Ágnes, Stark Tamás és Braun László írása nemcsak a helyi eseményeket eleveníti fel, hanem nemzetközi kontextusban tárgyalja a kérdést.

Az Acta Beregsasiensis második részében a főiskola oktatóinak bölcsészet- és társadalomtudományi tárgyú tanulmányaiból olvashatunk néhányat. Gönczi Andrea az Egán Ede vezette hegyvidéki akció történelmi és gazdasági hátterét mutatja be. Pótor Imre Kállay Kálmán egyházépítő munkásságát elemzi. Csoóri Zsófia a magyarországi iskolákban zajló zenei nevelés elméletét és gyakorlatát vizsgálja. Kész Margit a kárpátaljai népi gyógyászat máig is élő hagyományait tárja fel néprajzi tanulmányában, Karmacsi Zoltán pedig a etnikailag és nyelvileg vegyes házasságban felnövő kárpátaljai gyermekek nyelvi fejlődésének sajátosságait elemzi.

A kötet harmadik részében Fodor Gyula Kárpátalja demográfiai helyzetét elemzi 1862-től 2001-ig. Végül Császár Zsuzsa, Kopári László és Izsák Tibor a magyarországi erdei iskolák oktatásföldrajzi sajátosságairól készült tanulmánya zárja az Acta Beregsasiensis IV. évfolyamának kötetét.

(Acta Beregsasiensis. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola évkönyve Vol. IV. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász, 2005. 180 oldal)

nmi