Nemzeti Nyomozó Szolgálat a láthatáron

2005. szeptember 2., 10:00 , 242. szám

Szvjatoszlav Piszkun főügyész kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy kezdeményezi a Nemzeti Nyomozó Szolgálat (NSZR) létrehozását és a katonai ügyészségek megszüntetését, melyek szerepét a polgári ügyészségek vennék át. Szavai szerint az új szolgálat operatív és nyomozó apparátussal, illetve operatív körözési-nyomozási joggal fog rendelkezni. Piszkun kifejtette, hogy egy szervezet nem monopolizálhatja a korrupció elleni harcot, és javasolta, hogy azzal saját hatáskörén belül a belügyminisztérium, az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az Állami Adóügyi Adminisztráció és az NSZR is foglalkozzon. A szolgálat elnökét az államfőnek kell kijelölnie, ám Piszkun újságíróknak válaszolva elmondta, nem lenne ellenére, ha helyettese, Viktor Sokin állna az új Nemzeti Nyomozó Szolgálat élére.