Segít a Teleki László Alapítvány

2005. szeptember 9., 10:00 , 243. szám

A Teleki László Alapítvány szakembereinek közreműködésével immár több kárpátaljai műemléktemplomot sikerült felújítani. Jelenleg a mezőkaszonyi református templomon dolgoznak szorgos kezek, hogy a tervek szerint október végére, a reformáció emlékünnepére teljes pompájában elkészülhessen az Árpád-kori alapzatra épült kőtemplom.

Az alapítvány munkatársai 2001-ben jártak először a mezőkaszonyi templomban és mérték fel állagát, tárták fel gyakorlatilag minden szegletét. A szakemberek freskórészletekkel díszített köveket találtak (vélhetően az ótemplomból valók), ám ezeket már nem lehet láthatóvá tenni, mivel beépítették az újtemplom falaiba. Három kriptát is találtak a munkálatok során. Az egyik feltárt kripta valószínűleg egy Dolinai nevezetű család temetkezési helyéül szolgált a 19. században. A helyiektől tudjuk, hogy ez a család adakozott a legtöbbet a templom korabeli átépítésekor.

A felméréseket követően 2002-ben vette kezdetét a munka. Később két évig szünetelt a felújítás. Most, hogy Radvánszky Ferenc mezőkaszonyi lelkipásztor visszatért Hollandiából, újraindultak a helyreállítási munkálatok.

A kivitelezést viski mesterek végzik. A mezőkaszonyi református gyülekezet vállalta étkeztetésüket, illetve szükség szerint munkájukkal is hozzájárulnak a templom megszépüléséhez.

A munkálatok során új, ún. lélegző burkolat került a falakra, amely meggátolja a nedvesedést. Folyamatban van a templom tetőszerkezetének átépítése. Anyagiak híján nem tudják zsindellyel fedni, így a tornyot bádog, a templomhajót cserép takarja majd. Az épületre esővíz-elvezető csatornarendszer került. Ugyancsak a felújításhoz tartozik a külső tereprendezés (új járdát építenek a dombon lévő templomhoz).

A padok nagyobb részét kicserélték. A kazettás mellvédű karzatot és a faragott padelőket restaurálják. A papszék a XVII. század elejéről való, ezt szintén felújították. A hátsó padok 1860-ból valók, rajtuk ma is látható a Kossuth-címer. További érdekesség, hogy a templom nagyobbik harangját 1513-ban öntötték, a kisebb 1783-ból való.

-nagy-