Erdélyben turnézik a Muzsikás

2005. szeptember 30., 10:00 , 246. szám

Szatmárnémetiben kezdte meg erdélyi koncertturnéját a Muzsikás együttes, amely a hónap végéig Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Brassóban lép fel, a koncertek bevételét pedig az udvarhelyszéki árvíz károsultjainak megsegítésére fordítják - olvasható az erdélyi Krónikában.

Hamar Dániel, a Liszt- és Kossuth-díjas, valamint a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett csapat bőgőse és gardonosa a lapnak elmondta: a hét erdélyi városban népzenei műsort adnak elő. A zenekar - Sipos Mihály, Éri Péter, Hamar Dániel és Porteleki László - Petrás Máriával, a moldvai származású, ma Budapesten élő előadóművésszel egészül ki.

Petrás Mária moldvai balladáinak kíséretén kívül természetesen a "muzsikások" is énekelnek, mégpedig szatmári, mezőségi népdalokat.

Az együttes tagjai - akik az utóbbi években Magyarországon rendhagyó zeneórákat tartanak iskolákban - ezúttal több erdélyi iskolába látogatnak el, közvetlen zenei élményt nyújtva a diákoknak. (MTI)