Megjelent a Sulivilág!

2005. november 11., 09:00 , 252. szám

Szeptembertől saját lapja van a Viski Köcsey Ferenc Középiskola diákjainak, melynek immár a második száma is napvilágot látott.

A Sulivilág c. lap havi rendszerességgel jelenik meg, négy A/5 formátumú oldalon. A kiadvány szerkesztői, szerzői kivétel nélkül az iskola lelkes diákjai, munkájukat Dancs Éva magyar szakos tanárnő és Bacsi Zoltán informatikus segítik.

A lapkészítő gárda nem éri be azzal, hogy rendszeresen beszámol az iskolai eseményekről, hanem a falu életének jelentősebb történéseiről is megemlékeznek. A tudósítók ezen kívül profikat megszégyenítő céltudatossággal készítenek érdekes villáminterjúkat településük, valamint Kárpátalja művészeivel és közéleti személyiségeivel, írnak beszámolót kirándulásokról és tanulmányi versenyekről, s mindezt ízlésesen tördelve tálalják olvasóiknak.

Az októberi számban például tudósítást olvashatunk a sztálini koncepciós perek áldozatainak állított emlékmű avatóünnepségéről, valamint interjút Milován Sándorral, a KMKSZ alelnökével, illetve Balázs István híres, helyi fafaragó-mesterrel.

A kiadvány természetesen igyekszik önfenntartó lenni, mindazonáltal szívesen látnák az iskolai lapnál támogatók jelentkezését is.