A Bolyai-verseny eredményei

Egy kis matek

2005. november 18., 09:00 , 253. szám

A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában november 5-én került sor a XIV. Bolyai János Matematikai Emlékversenyre, melyen ezúttal 21 kárpátaljai középiskola, illetve líceum összesen 105 tanulója vett részt. A legjobb teljesítményt a Beregszászi Magyar Gimnázium versenyzői nyújtották, akik összesen két első, két második és két harmadik díjat nyertek Vidnyánszky Zoltán és Salánki Ágnes (11.o), Máté Ákos (10.o.) és Csoma Attila (12.o.), valamint Kohut Attila és Hapák József (11.o.) jóvoltából. Három harmadik díjat szereztek a Nagyberegi Református Líceum képviselői: Kocsis Orsolya, Fodor István és Jaró Rudolf (12.o.). Egy harmadik díjjal dicsekedhet a Szürtei Középiskola Nyilas János (9.o.) jó szereplése révén. A tizenkét munkácsi ukrán, illetve orosz tannyelvű iskola legjobbjainak összesen két második és öt harmadik díj jutott. 16 versenyző dicsérő oklevelet vehetett át a zsűritől. A vetélkedő legeredményesebb résztvevői jövő tavasszal elutazhatnak Zentára (Szerbia-Montenegró) a XV. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre.

Neubauer Ferenc,