Helyezkedés

2005. november 18., 09:00 , 253. szám

A választások közeledtével szakítópróbát kell kiállniuk az ukrán pártoknak. Túl kell élniük választási listáik összeállítását, az igazság pillanatát, amikor reménykedő bennfentesek tömegeinek kell tudomására hozni: lemaradtak a befutó helyekről.

Az elnöki párt hétvégi kongresszusa az elsők között mutatta fel élesen az összukrán problémát. Mivel a pártokat az ismert vezérek húzzák, nem pedig a jól kiépített helyi szervezetek, a választási listák összeállításánál az intrikák kerülnek előtérbe. Akik vesztésre állnak, azoknak sokszor semmi sem drága, bármekkora botrányt képesek kavarni, hogy javítsák alkupozícióikat.

A Mi Ukrajnánk kongresszusán a kárpátaljaiak, azon belül is az ungvári járási delegáció vállalkozott arra, hogy nyíltan nekitámadjon a pártelit üzletember részének, akiket az elnök nemrég kénytelen volt leváltani állami tisztségeikből. A manőver célja az volt, hogy pártvonalon is háttérbe szorítsák Porosenkót, Tretyakovot, Zvaricsot és másokat.

Jellemző, hogy nem mertek nekivágni egy titkos szavazásnak a párt választmányának megválasztásakor. Ehelyett kikerülték a megmérettetést, és minden jelentkező jelöltet beválasztottak a vezető testületbe. Ebből is látszik, milyen nehéz lesz december 3-ra, a következő kongresszusra megegyezni a lista első 60-70 befutó helyéről.

Pedig a helyzet egyszerű: a pártot Juscsenko húzza, tehát neki kell dönteni. Ha valakinek nem tetszik, mehet ellenzékbe. Köztudott azonban, mennyire ingatag az elnök, így aztán vasfegyelem helyett marakodás tombol az egyes számú hatalompártban. Csak annyi látszik eldöntöttnek, hogy a listavezető Jehanurov miniszterelnök lesz.

Érdemes lesz megnézni, hogyan boldogul a listaállítással a többi vezérpárt. Janukovics, úgy tűnik, ragaszkodik a saját donyecki klánjához, még a hozzá közel álló Kusnarjov-féle harkovi brigáddal sem óhajt alkudozni. Itt inkább az lesz érdekes, mennyire érvényesül majd a legsúlyosabb donyecki oligarcha, Rinat Ahmetov befolyása.

Timosenkónak elvileg egyszerű lesz a lista elejét összeállítani saját régi embereiből és a renegát Juscsenko-hívőkből. Ugyanakkor az ő uszályában keresnek majd menedéket sokan a nemzeti demokrata – értsd: volt ruhos – táborból. Ott viszont sok a ballaszt, öreg motorosok, akiknek sem saját szavazóbázisuk, sem millióik nincsenek. Nem valószínű, hogy Julija tekintettel tud lenni érzékenységükre. Az sem biztos, hogy az apróbb milliomosoknak jut elég hely a Timosenko-párt listájának bejutó részén.

A milliomosok közül Moroz rövidke listájára is kevesen férnek fel. A régi kipróbált szocialisták, a Szemenyuk-, Lucenko-, Vinszkij-féle figurák mellé odakerül még néhány Bojko-féle vörös báró (Mariupol és környékének örökös őrgrófja), az apróbbak viszont – holmi kárpátaljai benzinkút-tulajdonosok – már fel kellett, hogy adják a reményt.

A Litvin-féle néppárton belül kevesebbet hallani a belső konfliktusokról, de azért biztosak lehetünk benne, hogy ott is tart a kiszorítósdi. A régi kucsmista elitnek ugyanis ez a kedvenc politikai mentőcsónakja. Litvin számára is komoly próbatétel lesz majd a szelekció, amikor Noét kell játszania a benne reménykedő bürokratáknak és oligarcháknak.

A kommunisták, Szimonenko vezetésével, úgy tűnik, fegyelmezetten húzódnak összébb, ahogy olvad alattuk régi szavazóbázisuk, mint egy dél felé sodródó jéghegy. Most tavasszal azonban még veszik a 3%-os küszöböt. A különféle felmérések néha bejutó esélyesként nevezik meg Vitrenkót vagy a Kravcsukkal a lista élén induló szocdemeket, a hat biztosnak számító párthoz képest az ő esélyeik eléggé csekélyek.

A végső szót persze nem a közvélemény-kutatók, hanem a választók mondják ki.

Sz. K. M.