KMEDT-konferencia Csapon

2005. november 18., 09:00 , 253. szám

A Kárpátalján élő magyar ajkú orvosokat és szakdolgozókat tömörítő szervezet, a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága (KMEDT) megalakulásának 10. évfordulója alkalmából jubileumi nemzetközi konferenciát tartottak Csapon a polgármesteri hivatal üléstermében november 12-én.

Megnyitójában dr. Csík Adalbert-Ferenc, a KMEDT elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd rövid beszámolóban értékelte a szervezet elmúlt évtizedbeli tevékenységét. Dr. Mikola István volt egészségügyi miniszter, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója, a Fidesz egészségügyi csoportjának vezetője üdvözlő szavaiban nagyra értékelte az itt dolgozó orvosok áldozatos munkáját.

Dr. Ljách László a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás egészségügyi főosztályának üdvözletét tolmácsolta, Pliska György, Csap alpolgármestere pedig az esemény házigazdájául szolgáló város képviseletében köszöntötte a résztvevőket.

A tudományos munka keretében a résztvevők érdekes előadásokat hallgathattak meg többek között a magyarországi népegészségügyi programról, az utóbbi időben oly sok visszhangot kiváltó madárinfluenzáról, Kárpátalja természetes ásványvizeinek preventív és gyógyító értékéről, a tüdőrák komplex kivizsgálásáról és kezeléséről. Végezetül Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke mutatta be Mélységből a magasba című önéletrajzi könyvét, majd a jubileumi konferencia a Szózat eléneklésével ért véget.

(tamási)