Tőkés László bírál

2005. november 18., 09:00 , 253. szám

Az Európai Unióba igyekvő Romániának az úgynevezett koppenhágai kritériumokkal összhangban alkalmaznia kell a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvét a romániai magyar közösség vonatkozásában – írta múlt heti közleményében Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott dokumentumban Tőkés megállapítja: miközben a hivatalos magyar propaganda túllihegte, "történelmi jelentőségűnek" minősítette a nemrég lezajlott bukaresti román–magyar kormányülést, a bukaresti lapok jelentéktelen ügyként kezelték azt. Erdély magyarsága viszont a püspök szerint többnyire ellenszenvvel vagy közönnyel fogadta a "kirakattalálkozót".

Tőkés úgy véli: a látványos, de "súlytalan" gesztuspolitika érdemben semmit sem old meg, legfeljebb arra alkalmas, hogy újból megalázza a magyarságot, vagy hogy ellentételezés nélkül elősegítse Románia európai integrációját.

Mint fogalmaz, Budapestnek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) az autonómia sem kell. Bírálja Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, felróva neki, hogy a bukaresti román–magyar kormányülés napirendjéről állítólag levétette az autonómia kérdését.

Tőkés szerint a romániai magyarság számára nem a német–francia asszimilációs megbékélési modell, hanem a számos európai országban kiválóan működő autonómiarendszer a követendő. Az Unióba igyekvő Romániának az úgynevezett koppenhágai kritériumoknak megfelelően teljesítenie kell az Európai Parlament ez év áprilisi jelentésének azon meghagyását, mely a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvének alkalmazását írja elő a romániai magyar közösség vonatkozásában – állapítja meg közleményében Tőkés László. (MTI)