Hálapénz volt, van, lesz

2005. december 2., 09:00 , 255. szám

Az orvos-beteg kapcsolatban kiemelt jelentősége van a bizalomnak, hisz orvosunkra bízzuk egészségünket, nemegyszer életünket. Vajon a hálapénz befolyásolja-e ezt a kapcsolatot? Hiánya mindenképpen - állítják azok, akik gyakori "vendégei" az egészségügynek.

Az orvosi hálapénz - paraszolvencia - az alulfinanszírozott egészségügyi ellátó rendszer jellemző betegsége. A rendszerváltás előtt a hatóságok hallgatólagosan tudomásul vették, hogy az orvosok, kórházi dolgozók így egészítik ki alacsony fizetésüket. A helyzet ma is hasonló: az egészségügyben állandósult a pénzszűke, jellemző a munkaerő-elvándorlás. Egyedül a hálapénzrendszer virágzik, megállíthatatlanul.

Egy magyarországi felmérés szerint tíz beteg közül nyolc általában utólag, a kezelés végén ad pénzt az orvosnak. Nálunk ez másként van, a beteg rendszerint előre fizet a kivizsgálásért és mindenért, ami hozzátartozik a betegellátáshoz. Persze sem az orvosok, sem a betegek nem beszélnek erről szívesen. Ha valaki el is mondja véleményét, nevét nem adja hozzá.

"Férjemet gyomorpanaszokkal vittük kórházba. Megvizsgálták, majd helyhiányra hivatkozva ambuláns kezelésre rendelték. Egy-két boríték ellenében "került" kórházi ágy és minden egyéb is. Fizettünk a laborvizsgálatokért, a gyógyszerért, megvásároltuk a szükséges gyógyászati kellékeket. A kezelőorvostól az ügyeletes orvosig, a nővértől a takarítóig mindenki elvárta, hogy "hálásak" legyünk. A pénz mellett a protekció is legalább ennyire fontos" - mondja egy középkorú nő az egyik járási kórházban.

"A fiamat lábtöréssel műtötték. Az orvosa nyíltan megmondta: 150 dollár a tarifa. Az operáció után a seb hónapokig nem gyógyult. Az újabb műtétet egy másik orvos vállalta ugyanazon a sebészeten. Ez a doktor nem kért előre pénzt, utólag azonban elfogadta a borítékot. A több hetes kórházi tartózkodás alatt több száz hrivnya ráment a kezelésre" - meséli egy nyugdíjas hölgy.

A hálapénz összege leginkább a szakterülettől, a beosztástól és az orvos hírnevétől függ. A nőgyógyászat a leginkább hálapénzes szakma, ezt követi a sebészet, belgyógyászat, gyermekgyógyászat, szemészet. Az orvosok szerint a legkevésbé hálapénzes terület a pszichiátria, ahol a betegek között nagyon sok a szociálisan ellehetetlenült, minimális nyugdíjból élő ember. Az orvosok közül valószínűleg azok kapják a legkevesebb hálapénzt, akik szakrendelőben dolgoznak. Ugyanakkor a mai orvoshiány mellett a doktorok nagy része klinikai szakrendelésen és kórházban is dolgozik. A betegek szerint némely orvos csak hálapénzért hajlandó gyógyítani. Akadnak, akik mérlegelnek, ha gyógyíthatatlan betegről van szó, akkor nem fogadnak el pénzt. Hasonlóképpen dönthetnek akkor is, ha a betegről, illetve a hozzátartozójáról kiderül, hogy nehéz anyagi körülmények között él. Akadnak olyanok is, akik soha nem fogadnak el hálapénzt.

Ami a tarifákat illeti, nehéz pontos összegeket megállapítani. Csak néhány érdekes, leginkább sejtéseken alapuló adat: a rutin nőgyógyászati vizsgálatokért, éjszakai ügyelet alatti ellátásért, gyógymasszázsért általában 20-50 hrivnya "jár", a rutin operációkért - mandulaműtét, vakbél- és epeműtét - 250-300, szülésért azonban már 500 hrivnyát is adnak a tehetős családok. A betegek általában nem tudják, minek mennyi az ára, a tarifákról legfeljebb kórházi folyosókon vagy kórtermekben cserélnek információt. De az is előfordul, hogy valaki magasabb összeggel kérkedik, mint amennyit valójában tett a borítékba.

A pénzadás legfontosabb motivációja: hozzájutni a megfelelő orvosi ellátáshoz. Ezen túlmenően hivatali korrupcióról van szó, ha az orvos pénzért kedvezményekre vagy egyes munkakörök betöltésére feljogosító igazolást állít ki, esetleg betegállományba vesz, avagy leszázalékol valakit.

Az orvosok többsége az egészségügy szennyesének tartja a paraszolvenciát, ezért nem szereti, ha kiteregetik. Az orvosi kamarák, szakszervezetek gyakran kérik: rendezzék a béreket, az állam lássa el minden gyógyászati eszközzel a kórházakat. Az orvosok fizetése megalázóan alacsony, sokukat csak az tartja a pályán, hogy a paraszolvencia még viszonylag jó megélhetést biztosít. A betegek egy része az alacsony fizetések miatt erkölcsileg elfogadhatónak tartja a hálapénzt. Bizonyos esetekben elkerülhetetlennek tartják, például éjszakai riasztásnál, otthoni látogatáskor, műtétnél, szülésnél. Az orvosok döntő többsége sem tartja erkölcsileg kifogásolhatónak a hálapénz intézményét. Az emberek többsége mindemellett úgy látja: a paraszolvencia kényelmetlen és megalázó mind a beteg, mind az orvos számára.

Nincs ez mindenütt így. Angliában egyáltalán nincs hálapénz, csak hálacsoki. A betegek gyakran reklamálnak, és szívesen fenyegetőznek pereskedéssel is. Részben ezért, az angolok nemigen mennek el nővérnek, ezen a területen leginkább magyar, szlovák, román munkavállalókat foglalkoztatnak. Franciaországban szintén ismeretlen fogalom a paraszolvencia. A franciáknál szabad orvosválasztás van, a vizsgálatoknak és gyógymódoknak pedig hivatalosan rögzített árfolyama (az ellátás csak bizonyos feltételek mellett ingyenes/támogatott). A beteg a vizit után csekkel fizet, amit az orvos rögtön jelez az egészségbiztosítónak, s az néhány napon belül visszautalja a beteg számlájára a kezelési díj minimum 75%-át (esetenként a 100%-át is). A beteg anyagilag abban érdekelt, hogy az orvosi vizsgálatnak írásos nyoma legyen, mivel csak akkor kaphat vissza pénzt, ha igazolni tudja, miért és mennyit fizetett. Az orvosoknak magas jövedelmet biztosítanak, így a doktorok nem kockáztatják állásukat azzal, hogy nyugta nélkül vesznek át pénzt.

Popovics Zsuzsanna