Tantárgypedagógiai tanítási verseny

2005. december 16., 09:00 , 257. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógiai Tanszéke december 13-14-én tantárgypedagógiai (TTP) tanítási versenyt szervezett a Beregszászi 6. Sz. Általános Iskolában a III. évfolyamos tanító, ill. tanítói-angol szakos hallgatók részére.

A rendezvény célja, hogy a főiskolások az alsó osztályokban tartott órákon - magyar nyelv és olvasás, illetve matematika - a gyakorlatban is kipróbálják, alkalmazzák az elméletben tanultakat. Az előadók óráit főiskolai tanárok kísérték figyelemmel, akik az előadások végén a főiskolai hallgatókkal együtt összegezték az óra tapasztalatait, és értékelték az előadó diák szakmai tudását, módszertani felkészültségét, az óra alatt alkalmazott szemléltetést, illetve azt, milyen eredményesen sikerült átadniuk a tanulóknak az új anyagot. Figyelemmel kísérték azt is, hogy a gyerekek az órán mennyire vettek részt a munkában, mennyire voltak kreatívak, illetve hogyan tudták a leendő pedagógusok lekötni a gyerekek figyelmét, hiszen ha ez sikerül, akkor a tanár már majdnem elérte a célját.

Fischer Zsolt