Veszélybe kerülhet a lakosság is?

Aknaszlatinán beszakadt a bánya

2005. december 16., 09:00 , 257. szám

Egy hete, pénteken délután kettőkor hatalmas morajlást hallottak az aknaszlatinai Fekete-mocsár környékén élők. Fényes nappal, nem messze egy ötemeletes lakóháztól ismét beszakadt a bánya, konkrétan a bányához vezető gyalogút. Egy kb. 35 méter átmérőjű mély kráter keletkezett mindössze 100 méterre Németi Béla nyugdíjas bányász házától, aki lapunknak nyilatkozva elmondta, óriási szerencse, hogy éppen akkor nem járt ott senki, így nincs az esetnek áldozata.

Azóta az újságírók és televíziós forgatócsoportok egymásnak adják a kilincset, hogy világgá kürtölhessék az aknaszlatinaiakra leselkedő veszélyt. Mi, immár másodszor megpróbáltuk a kiváltó okot kideríteni. A veszélyes területen élő nyugdíjas bányászoktól érdeklődtünk, mi lehet a beszakadások oka.

Megtudtuk, hogy az úgynevezett szlatinai Fekete-mocsarat még az első világháború előtt lecsapolták, a bele torkolló kis patakokat pedig betoncsatornákon keresztül vezették le a Tiszába. Ezzel próbálták a sóbánya egykori szakemberei megelőzni a sóbányászat számára nagyon veszélyes vízbetöréseket, esetleges szivárgásokat. Aknaszlatina területe alatt ugyanis egy hatalmas sótömb van, amelyből a 12. századtól termelik ki a konyhasót a helybéliek. A tősgyökeres szlatinai bányászcsaládok gyermekei őseiktől mindent megtanultak, amit a bányaművelésről tudni lehet. Kiválóan képzett geológusok, bányamérnökök kerültek ki a bányászcsaládokból, akiknek az irányításával szakszerűen folyt a kitermelés évszázadokon át. Bányászati rekordok is fűződtek az aknaszlatinai sóbánya nevéhez: pl. a Kunigunda-bányában volt a világ legnagyobb összefüggő terme, amelynek a hossza 486 méter, de itt, a Ferenc-bányában volt a világ egykoron legmélyebb, 110 méteres bányaaknája is.

A probléma az úgynevezett "felszabaduláskor" kezdődött. A szovjet hatóságok a nagyrészt magyar nemzetiségű bányászok és szakemberek többségét deportálták a sztálini lágerekbe, sokan ott lelték halálukat. Aknaszlatina területén pedig 100 méterenként 500 méter mély próbafúrásokat végeztek, melyekkel átfúrták a sót a felszíni vizektől évmilliókon át megvédő kőszikla keménységű agyagréteget is, melyet a helybéliek palagnak neveznek. Viszont a fúrásokat végző munkások nem sokat törődtek a furatok szakszerű tamponálásával, eladták az erre a célra kiutalt cement nagy részét. Az így megmaradt lyukakon keresztül a felszíni és talajvíz akadálytalanul a sótömbbe szivároghatott. Nem tartották karban a bánya új vezetői a 1,5 km2 területű egykori Fekete-mocsáron áthaladó betoncsatornákat sem, amelyek begyomosodtak, megrongálódtak, ennek következtében a mocsár területén újra megjelent a víz. Mint Németi Béla egykori vájártól megtudtam, a szovjet időszakban a bánya élére csak a legritkább esetben nevezett ki a párt hozzáértő szakembereket. Általában könyvelő, közgazdász végzettségű vezetők irányították a szlatinai sókitermelést, akik nem értettek a geológiához, a bányászathoz, viszont mindegyikre igaz volt az, hogy két kofferrel érkezett, és két vagonnal költözött el Szlatináról.

A bányában egymás után számolták fel a "stólokat" (vízmentesítő aknákat), a kitermelés növelése érdekében a bányászok vízszintes próbafúrások nélkül összevissza haladtak a sókitermelő gépekkel, előfordult, hogy átfúrták a sótömböt védő, vízzáró palagréteget. Mindezen szakszerűtlen beavatkozások következtében egyre több víz került a fejtési területre. A bánya vezetői nem látták a közelgő veszélyt. Van elég szivattyú, kiszivattyúzzuk a vizet - mondták. Arra viszont nem gondoltak, hogy a bányába beszivárgó édesvízből 5-30 %-os sóoldat lesz, amire kiszivattyúzzák. Tehát valahonnan nagy mennyiségű só oldódik ki, barlangokat, nagy üregeket kialakítva. Néhány évvel ezelőtt a legmélyebben, 480-500 méter mélyen lévő 9-es számú bányát, amely az egykori Fekete-mocsár alatt van, elöntötte a víz. Hosszú időre abba kellett hagyni a termelést. Azóta egy kétlépcsős megoldással folyamatosan szivattyúzzák 500 méteres mélységből a vizet, így tartván életben a 9-es bányát. Ez jelentősen megnövelte a sókitermelés önköltségét, így a bányavállalat nyeresége is megcsappant. Ráadásul egyre-másra szakadnak be újabb és újabb üregek, lakóházakat és emberéleteket veszélyeztetve. Ugyanis mára az egykori Fekete-mocsár területén kialakult fekete színű, kiváló termőtalaj odavonzotta a bányászokat, akik eleinte csak hétvégi házakat, nyaralókat, később lakóházakat is építettek a környéken. Ők vannak ma a legnagyobb veszélyben, hisz házaik körül egymás után keletkeztek nagyobbnál nagyobb kráterek, amelyek vagy megtelnek vízzel, vagy más esetben víznyelőként funkcionálnak, levezetik a sótömbbe a felszíni vizeket. Egyelőre a mostani, a szakemberek által suvadásnak nevezett beszakadás csak egy kikövezett gyalogutat, kerítéseket, kerteket, gyümölcsfákat nyelt el, de bármikor történhet nagyobb baj is.

Badó Zsolt