Vigyázat, kanyaró!

2006. január 20., 09:00 , 262. szám

E hét elejére 38-ra nőtt Kárpátalján azoknak a kanyarós betegeknek a száma, akik kórházi ápolásra szorultak.

A kanyaró, tudományos nevén morbilli, vírusos fertőző betegség, mely általában gyermekkorban fordul elő, de felnőttek is megkaphatják, ha korábban nem estek át a betegségen. A megbetegedést követően élethosszig tartó immunitás alakul ki. A jelenlegi esetben úgy tűnik, a kór inkább a felnőtteket fenyegeti, hiszen a 38 kórházba került betegből csupán 4 gyermek.

Mint Szvitlana Oberemko, a megyei KÖJÁL járványügyi osztályának vezetője, megyei főepidemiológus lapunknak elmondta, most a kanyarós megbetegedések számának ciklikus növekedését tapasztalhatjuk a lakosság körében. Az ilyen megbetegedési hullámok a szakemberek szerint 5-6 évente ismétlődnek. Kárpátalján legutóbb 2001-ben volt tapasztalható a jelenség, amikor 745 megbetegedést diagnosztizáltak (2002-ben 36, 2003-ban 5, 2004-ben 1, s 2005-ben is csupán 1 eset fordult elő a megyében).

Január 16-i adatok szerint 52 kanyarós beteget tartottak nyilván Kárpátalján, ami majdnem a duplája a múlt hét eleji számnak. Megbetegedéseket jeleztek az Ilosvai, Nagyszőlősi, Técsői, Perecsenyi, Munkácsi, Beregszászi járásokból és Ungvárról is. A szakértők szerint azonban ezzel együtt sem tekinthető rendkívülinek a jelenlegi helyzet a megyében, hiszen az ország más régióiban, mint például Kijev, Vinnica, Zsitomir, Csernyihiv, Rivne vagy éppen Dnyepropetrovszk megyékben több száz kanyarós esetet tartanak nyilván.

Hálátlan feladat lenne jelenleg megjósolni, hogyan alakul a helyzet Kárpátalján az elkövetkező napokban, a hatóságok azonban minden szükséges intézkedést megtettek annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsék a megbetegedések számát - mondta végezetül Szvitlana Oberemko.

Ami a betegség tulajdonságait illeti, a kanyaró annyira fertőző, hogy a beteggel való legfelületesebb érintkezés is megbetegedést okozhat arra érzékeny egyéneknél. Leginkább közvetlenül a kiütések megjelenése előtt fertőz, a bőrjelenségek enyhülésével fertőzőképessége csökken. Szövődménymentes esetben a kanyaró orvosi felügyelet mellett otthon is kezelhető. Veszélyt a szövődmények jelenthetnek, amilyen a másodlagos tüdőgyulladás lehet, amelyet a fertőzött hörgőrendszerbe bejutó baktériumok okoznak.

Mintegy tíznapos lappangás után láz jelentkezik, a szemek vizenyőssé és pirossá válnak, nagy mennyiségű orrváladék képződik, az orr és a torok nyálkahártyája vérbővé válik - a tüneteket gyakran a megfázáséival tévesztik össze. Ez az időszak 48-96 óráig tart. A piros foltos kiütések megjelenésekor a láz emelkedni kezd, a kiütések tetőzésekor akár 40 şC is lehet. Egy-két napon belül a kiütések mélyebb vörösre váltanak, majd fokozatosan enyhülnek, a hőmérséklet gyorsan csökken, a hurutos tünetek oldódnak.

A kanyaró ellen nincs közvetlen gyógyszer, a szövődményeket szulfonamidokkal és antibiotikumokkal kezelik. Az egyetlen kezelési mód az ágynyugalom, a szem ápolása, a bélműködés rendben tartása, olykor inhalálás a hörgőrendszer ingerlékenységének csökkentésére. (Kárpátalja/ua-reporter.com)