Elsőként jegyezték be a "KMKSZ" UMP jelöltlistáját a Beregszászi járásban

Nem sikerült Gajdosék

2006. február 10., 09:00 , 265. szám

Hétfőn tartotta első ülését a Beregszászi Járási Választási Bizottság. A 15 tagú testület rendben találta a "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Párt Beregszászi Járási Szervezete által benyújtott okmányokat, és megszavazta a párt járási tanácsi képviselőjelöltjeinek bejegyezését.

Ahogy a 2002-es parlamenti és helyhatósági választások idején, Gajdosék most is "próbálkoztak". Bakancsos László, a "KMKSZ" UMP Beregszászi Járási Szervezetének elnöke lapunknak elmondta: meglepetés lett volna, ha nem történik próbálkozás az "ellenszervezet" részéről, hogy elkerüljék a választásokon való tényleges megmérettetést.

A bizottsági ülésen jelen volt az a Vira Kirij, akit az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt képviseletében jelöltek a választási bizottsági tagságra, ám a sorsoláskor nem került a testületbe (csakúgy, mint a "KMKSZ" UMP képviselője). Érdekes módon azonban a választási bizottság rögtön felkérte "tanácsadójának" a jogász végzettségű hölgyet, mondván, a testületben nincs hivatásos jogi szakértő. Hamarosan "munkája" is akadt az ügyvéd-tanácsadónak. Az ülést megelőző pénteken, amikor a "KMKSZ" UMP képviselői benyújtották a bizottság elé szánt okmányokat, Vira Kirij kifogásokat emelt a bejegyzés ellen, noha erre a törvények szerint nem volt illetékes, így valószínűleg ez is egy próbálkozás volt az UMDP részéről arra, hogy a "KMKSZ" UMP jelöltjei ne indulhassanak a választásokon.

A választási bizottság ülésén Olekszandr Sztepovij elnök elmondta, hogy valamennyi, a "KMKSZ" UMP által benyújtott okmányt rendben találtak. A testület ezt követően egyöntetűen elfogadta a "KMKSZ" UMP jelöltlistáját.

-n-