Óh, kisleány

Illés Lajos Kárpátalján

2006. február 10., 09:00 , 265. szám

Az Illés együttes a hatvanas évek közepétől meghatározója volt a magyar könnyűzenei életnek. Dalaikkal először ők bizonyították, hogy az angolszász eredetű beat (pop, rock) magyarul is életképes. Több táncdalfesztiválon is nagy sikert arattak, folyamatosan koncerteztek, lemezeik a megjelenésük pillanatában hiánycikknek számítottak. Az akkori fiatalság életérzését megfogalmazó lázadók voltak, akik, igaz virágnyelven, de merték kritizálni a rendszert, ezért a "hivatalos szervek" több alkalommal is eltiltották őket a fellépéstől. A zenekar igazi legendává vált. Ugye emlékeznek még a fiúk nevére: Bródy János, Pásztory Zoltán, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, és a zenekar névadójára: Illés Lajosra, s talán a hangjuk mellett az arcukat is fel tudják idézni.

Ha valaki mostanában Aknaszlatinán járt, és az utcán véletlenül összetalálkozott egy Illés Lajosra feltűnően hasonlító emberrel, az nem a véletlen műve volt, az ismert zenész ugyanis két hétig a bányásztelepülés vendége volt, ott beszélgettünk vele mi is.

– Hol született és mikor kezdett zenélni?

– Budapesten születtem, tősgyökeres pestiek vagyunk.

Hét-nyolc éves koromban kezdtem klasszikus zongorázást tanulni egy állami zeneiskolában.

– Hogyan és mikor jött létre az Illés zenekar?

– 1961-ben felvettek a Műszaki Egyetemre, akkor találkoztam különféle hangszereken játszó fiatalokkal, egyetemistákkal, akikkel elkezdtünk együtt játszani. Kezdetben az öcsém is szaxofonozott a létrejött együttesben, s talán épp emiatt lett Illés zenekar a nevünk. Akkor még csak külföldi számokat játszottunk, nem voltak saját dalaink. 1963-ban Koncz Zsuzsa csatlakozott a társaságunkhoz, 64-ben jött Bródy. 1965-ben a két Szörényi, majd Pásztory Zoli. Így alakult ki az a csapat, amely aztán változatlan összeállításban játszott egészen 1973-ig. Az Illés név maradt, hisz a korábbi formációval is nyertünk már különféle amatőr-zenekari versenyeket, tehát ismertek voltunk.

– Mikor kezdtek el saját, magyar dalokat írni?

– 1965 nyarán az Express utazási iroda nemzetközi ifjúsági táborában merült fel az az ötlet, hogy saját dalokat írjunk. Bródyban volt szövegírói véna. A zenét többnyire Szörényi Levente és jómagam írtuk, én főként Koncz Zsuzsának.

– Milyen volt akkor az életük, sokat koncerteztek külföldön?

– Nem, sajnos az akkori Illés zenekarral nem léptünk fel gyakran külföldön. Egyszer-kétszer talán Lengyelországban, az akkori NDK-ban, Csehszlovákiában, ha megfordultunk. A Szovjetunióban például sosem jártunk, Erdélyben is tavaly augusztusban voltunk először a zenekarral. De 1973 után alapítottam egy másik Illés zenekart, amely 77-ben Metronom Fesztivált nyert. Azzal már sokat turnéztunk külföldön, többek között Kárpátalján, ha jól emlékszem, Nagyszőlősön is felléptünk a 70-es évek második felében.

– Mi az oka, hogy a nagy Illés zenekarral nem jártak többet külföldre?

– Ez tipikusan magyar zene volt, magyar szöveggel, ami az akkori magyar gondokat mondta el virágnyelven. Nem biztos, hogy ez tetszett volna a küldföldi közönségnek.

– Hogyan éltek akkoriban?

– Egy átlagos évben volt 200 koncertünk, kiadtunk 5 nagylemezt, mi is, Koncz Zsuzsa is. 1970-ben egy teljes évre eltiltottak bennünket, mert a nagy londoni utunk során a BBC-nek nyilatkozó két Szörényi és Bródy olyat mondtak, ami nem tetszett Acél elvtársnak, ezért rögtön valami hazaárulási pert akartak a nyakunkba akasztani. De szerencsére megúsztuk az eltiltással.

– Honnan fakadt ez az ellenzékiség?

– Ez akkoriban benne volt a levegőben. A beatzene az egész világon progresszív dolog volt akkor még. Míg a nyugati zenekarok a polgárokat pukkasztották, mi a komcsikat. Persze a rendszerellenesség mindegyikünk esetében magyarázható a családi háttérrel, de ehhez a zene akkor erőt és lehetőséget adott.

– 1973-ban miért oszlott fel a zenekar?

– Mindig próbáltunk megújulni, de egyszer csak ez már nem sikerült, belefáradtunk. Megjelent a habkönnyű tömegzene, a diszkó meg egyebek, a műfajba egyre inkább beleszólt a pénz. Mi pedig úgy éreztük, a mi időnk lejárt, a szolgálatunk véget ért.

– Mivel foglalkozott ezután?

– Megalakult egy másik zenekar, amivel pár évig játszottunk még. Utána filmzenéket, rockoperát írtam, a szakmán belül dolgozgattam.

– Aztán 1981-ben újra összeállt a legendás Illés zenekar...

– Igen, az első összejövetel 81-ben a régi Sportcsarnokban volt, abból egy film is készült A koncert címmel. 1990-ben újabb koncertet adtunk a Népstadionban, akkor még két új Illés-szám is készült. 96-ban a leégett Sportcsarnokban volt néhány koncert, 2001-ben Illés–Metró–Omega volt ugyancsak a Népstadionban, tavaly pedig az első erdélyi koncert, ami után felléptünk a Hajógyári-szigeten is. Sajnos ez utóbbi kettőn már nem lehetett ott velünk Pásztory Zoltán, aki május elsején váratlanul meghalt, emiatt a nagy Illés zenekar már soha többé nem koncertezhet együtt. Ha össze is jövünk majd, az már nem lesz ugyanaz.

– Miért tartották fontosnak az erdélyi koncertet?

– Ezt megelőzően sohasem játszottunk Erdélyben, s mivel negyven éve vártak minket, úgy éreztük, itt az ideje, hogy elmenjünk. A csíkszeredai koncertünk óriási élmény volt. A mennyország és a pokol között ingadoztunk, soha nem felejtem el.

– Beszélne a családjáról?

– Jelenleg a Szentendrei-sziget egy kis falujában, Kisorosziban élek, ahol a feleségem, Makkai Lilla református lelkészként szolgál, én pedig a kántori teendőket látom el. Velünk az Isten címmel írtam egy református oratóriumot is.

Van két fiunk, az idősebbik református lelkész Budapesten, a másik Mezőkövesden vállalkozó. Hála Istennek, hat unokánk van.

– Magánemberként nem járt soha Kárpátalján?

– De, többször is voltam Huszton, korábban a gyülekezetünk támogatta a huszti református gyülekezetet. A 2001-es tiszai árvizet követően is jártam Kárpátalján. Jelenleg pedig az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskolát igyekszünk támogatni.

– Van esélye annak, hogy Erdélyhez hasonlóan lesz még egy kárpátaljai Illés-koncert is, esetleg valamilyen más Illés Lajos-produkció?

– A koncert esélye sajnos már elszaladt. De valami más produkció itteni bemutatására van esély, hisz Vidnyánszky Attila barátunk rendezte az Utassy József költővel közösen írt Betlehem csillaga című rockoperánkat, lehet, hogy egyszer bemutatják Kárpátalján. Sose lehet tudni, hogy az Úristen hogyan gondolja ezeket a dolgokat.

Badó Zsolt