KMKSZ-közgyűlések az Ungvári járásban

2006. február 17., 09:00 , 266. szám

Ketergényben is sor került a KMKSZ-alapszervezet közgyűlésére, ahol Slinszky Katalin alapszervezeti elnök rövid beszámolója után Kovács Miklós szólt a közelgő parlamenti és helyhatósági választásokról, majd a közgyűlés végén aktuális kérdésekre válaszolt.

Homokon Petro Ibolya, a KMKSZ Homoki Alapszervezetének elnöke számolt be a tagságnak a 2005-ben elvégzett munkáról és vázolta az idei terveket. A közgyűlés döntött a rendezvényekről, majd Kovács Miklós választással kapcsolatos információkat osztott meg a hallgatósággal.

Eszenyben Gönczy Sándor elnök értékelte az immár 17 éve működő KMKSZ-alapszervezet eredményeit. Kovács Miklós a közelgő választásokról beszélve, elmondta: "A Szövetség arra számít, hogy a magyar érzelmű magyarok a KMKSZ-re szavaznak majd. Mert aki magyarnak vallja magát, azt arról is meg lehet győzni, hogy a magyar ügyet azzal tudjuk előmozdítani, ha szavazáskor az X-et a "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Párt neve mellé teszi." Ehhez a felvilágosító munkához kérte a jelenlévők segítségét. Dr. Soós Kálmán figyelmeztetett: "Menjenek el szavazni, mert aki úgy gondolja, hogy nem foglalkozik a politikával, azzal a politika foglalkozik."

Szalókán Orosz Kálmán alapszervezeti elnök beszámolója után Kovács Miklós arról beszélt, hogy sok feladat áll még a KMKSZ előtt, hisz több dolog bizonyítja: a kárpátaljai magyarság érdekei sok tekintetben sérülnek. A gyűlésen jelen volt Kovács Béla, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, aki egy megjegyzésre reagálva kijelentette: "Az Ungvári járásban jelenleg még tizenhat községben nincs vezetékes gáz, és ebből csak egy magyar: Tiszaásvány, ahová viszont pont Székovszky Natália járási tanácselnök (az UMDP ungvári járási listavezetője – a szerk.) miatt nem juthatott el a vezetékes gáz a tavalyi év folyamán." Soós Kálmán a választás technikai nehézségeire hívta fel a jelenlévők figyelmét, majd arra figyelmeztette az alapszervezet tagságát, hogy nem szerencsés, ha egy kisebb településen a KMKSZ állást foglal a helyi választásokkal kapcsolatosan, hisz ezen a szinten legtöbbször nem politikai, hanem rokoni és baráti alapon döntik el az emberek, hogy kire szavaznak.

Tiszaásványban Orbán István alapszervezeti elnök számolt be a 2005-ben elvégzett munkáról, majd arra kérte a nagy számban megjelent tagságot, hogy a március 26-i választásokon mindnyájan, egységesen a "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Pártra szavazzanak, hisz ez mindannyiunk közös érdeke. Soós Kálmán a választás tétjére hívta fel a közgyűlés résztvevőinek figyelmét. Mint mondta: most dől el, hogy az elkövetkező öt évben ki képviseli majd a kárpátaljai magyarságot, tudniillik, a régió magyarsága először szavazhat egy tömbben Rahótól Kisszelmencig.

Tiszaújfaluban Ferkó Béla helyi KMKSZ-elnök beszámolója után Soós Kálmán tájékoztatta a tagságot a közelgő ukrajnai választásokkal kapcsolatban. Véleménye szerint a magyarság érdekvédelmét olyan szervezetre kell bízni, amely már bizonyított, 17 éve folyamatosan eljár e tekintetben, a nehézségek alkalmával pedig nem szalad el a feladatok elől. Hangsúlyozta: a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a választáson induló ukrán pártok közül egyiknek sem sikerül majd többséget szerezni a tanácsokban, koalíciós kényszerek lesznek, így egy nagyobb létszámú majdani KMKSZ-frakció megkerülhetetlen, s nagyobb lesz az érdekérvényesítő képessége.

Kisgejőcön Kovács Árpád, a helyi alapszervezet elnöke számolt be az elmúlt évi eredményekről. Kovács Miklós a parlamenti választással kapcsolatban azt ajánlotta a jelenlévőknek, hogy ne támogassanak egyetlen ukrán pártot sem, hisz e pártok közül egyik országos listáján sincs tényleges magyar érdekekért tevékenykedő magyar képviselőjelölt bejutó helyen.

Tiszaágteleken Jávorszky Beáta alapszervezeti elnök köszöntötte a megjelenteket, akiket Kovács Miklós és Soós Kálmán tájékoztatott a Szövetség aktuális feladatairól és távlati céljairól, illetve kérdésekre válaszolva beszéltek a KMKSZ választási esélyeiről. Soós Kálmán hangsúlyozta: a KMKSZ járási tanácsba bekerülő képviselői törekedni fognak arra, hogy Tiszaágtelek megfelelő mértékben részesüljön a járás költségvetéséből.

Nagydobronyban Őrhidi László elnök elmondta: a KMKSZ-tagság száma Nagydobronyban örvendetesen nő. A közgyűlés döntött arról, hogy tavasztól elkezdik a nagydobronyi tájház és múzeum felépítését. Kovács Miklós választási tájékoztatója után kérdésekre válaszolva elmondta: "Az UMDSZ vezetői saját teljesítményüket úgy kozmetikázzák, mint kolhozelnök a termésátlagot." Soós Kálmán leszögezte: "Ha a választás számunkra kedvezően alakul, akkor az Ungvári Járási Tanácsban a KMKSZ-frakció megkerülhetetlen lesz, és végre mi magyarok is súlyunknak megfelelő mértékben beleszólhatunk sorsunk alakításába."

Csapon Halász József alapszervezeti elnök a KMKSZ helyzetéről és jelenlegi politikai mozgásteréről is szólt beszámolójában. Elmondta: "A csapi alapszervezet a gáncsoskodások ellenére sem gyengült, inkább erősödött." Kovács Miklós hangsúlyozta, hogy nem érdemes ukrán pártok listájára szavazni akkor sem, ha azon magyar neveket találunk, mert ha így kerül be valamelyik tanácsba egy magyar, az csak úgy szavazhat, ahogyan a frakciója dönt. "Ebből adódóan az, aki magyar létére ukrán pártok mellett agitál, elárulja a magyarság ügyét" – hangsúlyozta az elnök. A közgyűlésen a csapi KMKSZ-alapszervezet támogatását kérte Oleán György polgármesterjelölt. Soós Kálmán az új választási rendszer helyi önkormányzati szinten jelentkező pozitívumairól beszélt.

Tiszasalamonban a közgyűlés előtt a helyi általános iskolában teleházat avattak, majd a községházán Palkó Katalin beszámolt a 2005-ös év eredményeiről. Kovács Miklós elmondta, amennyiben az Ungvári járás magyarsága a KMKSZ-re szavaz, 20 képviselőnk is lehet a járási tanácsban, ami a képviselők egyharmada.

Kisdobronyban a közgyűlés résztvevői egyhangúlag Varga Bertalant választották az alapszervezet új elnökévé. A Szövetség elnöke a választással kapcsolatos beszédében kihangsúlyozta: "A magyar érdekvédelem továbbra is folyamatos küzdelem lesz, amihez bátorság, kitartás és állhatatosság szükségeltetik, valamint az, hogy aki ebbe a dologba belefog, ne legyen zsarolható azért, mert van valami kétes üzlete, vagy sötét múltja. Ha ebből a szempontból nézzük, az UMDSZ a magyar érdekvédelemre alkalmatlan."

Minajban Rigó Izabella alapszervezeti elnök köszöntötte a megjelenteket. Kovács Miklós kérdésekre válaszolva beszélt a két Kárpáti Igaz Szó körül kialakult helyzetről, illetve arról, hogy pragmatikus alapon a szövetség a választások után akár az ukrán pártokkal is hajlandó közös, a magyarság érdekeit szem előtt tartó célok érdekében szövetséget kötni. Soós Kálmán kiemelte: ha a KMKSZ-nek ütőképes frakciója lesz a következő járási tanácsban, akkor az egységes, megkerülhetetlen magyar erő sokat tehet a magyarság túléléséért és fejlődéséért.

A KMKSZ Ungvári Alapszervezetének közgyűlésén dr. Tarics Zoltán elnök beszámolt a 2005. évi munkáról. Elmondta: nagymértékben elősegítették a városi tanácsi képviselőjelölt-lista bejegyzését, mivel az ehhez szükséges aláírásokat pár nap alatt a várakozások felett, a szükségesnél jóval nagyobb számban – közel ezret – sikerült összegyűjteni. Kovács Miklós ehhez gratulálva kiemelte: esélyt kapott Kárpátalja második legnépesebb magyar közössége, a majd 6000 szavazót számláló ungvári magyarság arra, hogy a városi tanácsban végre legyen önálló képviselete. Kiemelte: először nyilváníthatnak véleményt abban az ügyben az ungvári magyarok, hogy ki képviselheti a kárpátaljai magyarságot megyei szinten. Brenzovics László alelnök arra kérte a székváros magyarságát: győzzék meg ismerőseiket arról, hogy először is el kell menni szavazni. Másodszor pedig: az ungvári és a kárpátaljai magyarság érdekében a "KMKSZ" UMP-re adják szavazataikat. Ha ezt a választást kellő arányban meg tudjuk nyerni, akkor többet tudunk majd tenni ennek a hányatott sorsú közösségnek a javára.

B. Zs.