Román–magyar szóváltás az EP-ben

2006. február 17., 09:00 , 266. szám

Jelentős érdeklődés mellett levetítették az Európai Parlamentben a Made in Romania, A csángó diaszpóra gyermekei Romániában című filmet. A bemutató után rendezett vitában román EP-megfigyelők a kérdés politizálása miatt bírálatokat intéztek a szervezőkhöz. A filmvetítést Schöpflin György (Fidesz-MPSZ) magyar képviselő kezdeményezte, jelen volt Vitézy Zsófia rendező is.

Román megfigyelők egy csoportja a vetítés miatti tiltakozásul levelet írt Hans-Gert Pötteringnek, az EP-bemutató házigazdájának számító néppárti frakció vezetőjének.

Schöpflin György bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy a kérdésről az Európa Tanács is külön ajánlást fogadott el, emellett a vetítés célja nem az volt, hogy vitát kezdjenek a csángók helyzetéről. Vitézy Zsófia ugyancsak arról biztosította a hallgatóságot, hogy a film készítői nem kívántak konfliktust okozni, csupán bemutatni a csángó gyermekek egy csoportjának életét.

A vetítést követően tartott eszmecserében elhangzottak szerint az EP-ben ténykedő román megfigyelők közül többen politikai üzenetet véltek felfedezni a filmben, illetve a meghívóhoz csatolt térképben és tájékoztatóban, utóbbinak különösen – a csángókat bemutató részben szereplő – azon mondatát kifogásolva, hogy "aki anyanyelvét használja, megszégyenítésben, büntetésben részesülhet".

Schöpflin György egyebek között azzal válaszolt, hogy a film nem sértett senkit, továbbá "nem használunk gyermekeket politikai célokra", míg Vitézy Zsófia hangsúlyozta, hogy a film 80 százalékát pusztinai általános iskolás gyermekek készítették. (MTI)