Az I. világháborútól a 80-as évekig

Területünk római katolikus egyháztörténete a 20. században

2006. március 3., 09:00 , 268. szám

A közelmúltban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében Területünk római katolikus egyháztörténete a 20. században címmel Bohán Béla beregszászi római katolikus plébános tartott előadást, melynek keretében az I. világháborútól a 80-as évekig eltelt eseményeket ismertette.

A kárpátaljai római katolikus hívek az első világháború előtt a Szatmári Egyházmegyéhez tartoztak, amely a háború után több országba szakadt, azonban a régió római katolikus egyházközségei fölötti főhatóságot megyénk Csehszlovákiához csatolása után is a szatmári püspök gyakorolta. Gyökeresen megváltozott a helyzet a szovjet hadsereg bejövetele után, mivel Kárpátalja egyházi kormányzása a püspöki székhelyről lehetetlenné vált. Pásztor Ferenc beregszászi főesperest nevezték ki ukrajnai püspöki helynöknek, akadályoztatása esetére pedig két másik helynököt neveztek meg: Bujaló Bernátot és Szegedi Jenőt. 1947-ben megkezdődött a szovjet terror: koncepciós perek következtében hazaárulás és izgatás vádjával sok papot hurcoltak el a Gulág börtöneibe. Megkezdődött a görög katolikus egyház felszámolása, 1947-ben meggyilkolták Romzsa Tódor görög katolikus püspököt. A szovjet kormányzat megtiltotta az anyakönyvek vezetését, így azt a megmaradt papok titokban folytatták. A szentmisék és a temetések végzését engedélyezték, de nagy problémát jelentett az utánpótlás, mivel a papok nem vehettek fel növendékeket. 1953-ban, Sztálin halálát követően kis enyhülés következett, több pap is hazajött a koncentrációs táborokból. Az állami hatóságok kísérletet tettek több pap megnyerésére, és néhányat együttműködésre is bírtak, akik a hatóságok által kapott hatalmuknál fogva próbálták irányítani az egyházi ügyeket, bár ez nem sikerült úgy, mint más országokban. 1956-ban hazajöttek a lágerekből az életben maradt papok, köztük Bujaló Bernát főesperes is, aki nem térhetett vissza Ungvárra, ezért az állami hatóság sem ismerte el vezetőnek. Kijelölt utódja, Szegedi Ernő várpalánki plébános nem kapott állami jóváhagyást, és nem kormányozhatott, de titokban, 86 éves korában bekövetkezett haláláig a római katolikus egyházban az ő szava volt a döntő.

Bohán Béla atya szerteágazó, alapos előadását meghallgatva nem pusztán információkkal gazdagodhatott a hallgatóság a kárpátaljai római katolikus egyház viharos 20. sz.-i történelméről, hanem eleven példáját láthatta annak, hogyan tartotta meg az Úr annyi megpróbáltatás után is hűséges egyházát.

Fischer Zsolt