KMKSZ-közgyűlések

2006. március 10., 09:00 , 269. szám

Az elmúlt hét folyamán Csetfalva, Beregszász és Visk KMKSZ-alapszervezeteiben tartottak közgyűlést, valamint Aknaszlatinán sor került a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének küldöttgyűlésére.

Csetfalván Czapp József elnök beszámolójában az alapszervezet tevékenységéről beszélt, megemlítve, hogy a tagság minden járási és megyei rendezvényen – közte a munkácsi várban február 27-én Orbán Viktor Fidesz-elnök részvételével lebonyolított szoboravatón is – képviseltette magát. Kovács Miklós az eljövendő választás fontosságáról beszélt, kiemelve: a korábbiaktól eltérően nem négy, hanem ötéves ciklusra választják majd meg a képviselőket, így különösen fontos, hogy a magyar választópolgárok szavazataikat olyan emberekre adják, akik ezen hosszú idő alatt megfelelően képviselhetik majd érdekeiket. Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke a változások szükségességéről beszélt. Problémaként említette a kivágott erdőket, a környezetszennyezést és esetenként a nyelvtörvény be nem tartását. A KMKSZ BKSZ elnöke arra kérte a tagokat, szavazataikkal a "KMKSZ" UMP-t támogassák.

Beregszászban dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke köszönetet mondott a városi alapszervezet mintegy 1200 tagjának, amiért fenntartották a szervezetet az elmúlt négy évben a rendkívül nehéz körülmények, a választási csalások közepette. Rámutatott: a közelgő választásokon ugyanazokkal az ellenfelekkel kell szembenéznie a magyarságnak, akik korábban a csalásokat elkövették, s a cél is változatlan: Beregszász fontos városa, természetes központja a kárpátaljai magyarságnak, fontos megtartani azt magyarnak. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a választások tétjéről szólva hangsúlyozta: most a nemzeti ügy áll szemben alantas eszközökkel: ígérgetéssel, rágalomhadjárattal, suttogópropagandával. Mint mondta, szükség van a magyarság érdekében leadott valamennyi szavazatra, mivel csak így érhető el, hogy a városnak a magyar ügyért elkötelezett polgármestere és városi tanácsa legyen. Horkay Sámuel alapszervezeti elnök rámutatott: ahhoz, hogy változtatni lehessen az elmúlt évek lesújtó állapotain, hozzáértő szakembernek kell lennie Beregszász következő polgármesterének, s elkötelezett beregszászi magyar embernek; a KMKSZ beregszászi polgármesterjelöltje, Orosz Géza személyében éppen ilyen embert ajánl a város lakosainak figyelmébe. A küldöttekhez szólva Orosz Géza polgármesterjelölt a legfontosabb teendőkként az anyanyelv használatának kiterjesztését, a hozzáértő, becsületes és következetes városgazdálkodást jelölte meg.

A KMKSZ legnagyobb – több mint 3000 tagot számláló – Viski Alapszervezetének közgyűlésén Krüzsely Tibor elnök megköszönte a választmány munkáját, azt, hogy 17 éve összefogja, szervezi Visk magyarságát. A jelenlévők tisztelettel emlékeztek a napokban elhunyt Munkácsi József viski választmányi tagra, valamint a korábban elhunyt Pál Imrére, aki részt vett a híres 1972-es beadvány szervezésében, alapítója a KMKSZ-nek, tagja volt a megyei választmánynak, a viski alapszervezet elnökségének. Kovács Miklós a márciusi választásokkal kapcsolatban elmondta: a megyei tanácsi választásokon dől el, ki képviseli a kárpátaljai magyarság érdekeit a következő öt évben. "Gyenge és állhatatlan politikai hozzáállással nem lehet sikerre vinni a magyar ügyeket. A 17 éves KMKSZ számtalanszor bizonyította – ki mer állni a kárpátaljai magyar érdekek mellett, képes eljárni a közösséget érintő kérdésekben" – fogalmazott az elnök.

A KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete Aknaszlatinán tartotta küldöttgyűlését múlt vasárnap. Ifj. Sari József, a középszintű szervezet elnöke beszámolt az elmúlt évi rendezvényekről, továbbá ecsetelte a szórványvidéken működő magyar óvodák, iskolák gondjait, azok megoldásához hathatós segítséget kért. Az elnök megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Párt járási, városi képviselőjelöltjeinek hivatalos indításában a helyhatósági választásokon. "A párt nem önmagáért létezik, hanem eszköz ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarság jelen lehessen a helyi döntéshozó testületekben" – hangzott el. Kovács Miklós KMKSZ-elnök rámutatott: minden magyar szavazópolgárt számon kell tartani, meg kell szólítani, meg kell nyerni a magyar ügynek ahhoz, hogy a "KMKSZ" UMP maximális eredményt érjen el a helyhatósági választásokon.

F. Zs., H. K., P.Zs.