Juscsenko második esélye

2006. április 28., 10:00 , 276. szám

Viktor Juscsenko ukrán államfő az elmúlt hónapok népszerűségvesztése után mostanság újra az események középpontjában áll. A sajtó manapság arról cikkezik, mit jelent a megszilárdulni látszó államfői tekintély az ország szempontjából.

Ukrajnában nem szeretik a győzteseket - állítják sokan. Talán azért, mert valódi győztesek sem igen teremnek ezen a vidéken. Mint mondják, a nép szemében az igazi hősök mindig is a legyőzöttek voltak. Közéjük tartozott sokáig jelenlegi államfőnk, Viktor Juscsenko is, aki - úgy mondják - annak köszönhette népszerűségét, hogy 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben is vereséget szenvedett az éppen hatalmon lévőktől, mielőtt tavaly elfoglalhatta az elnöki posztot. A hipotézisnek megfelelően népszerűsége rohamosan csökkenni kezdett, miután nyert, majd a január 1-jén életbe lépett alkotmányreform is jócskán megszabdalta hatalmát.

Elemzők szerint az államfő népszerűségének sem tett jót a narancsos forradalom erőinek folyamatos konfrontációja az elmúlt esztendőben, amely a választások idején is folytatódott. Ráadásul többen úgy vélik, Juscsenko ügyetlenségének is szerepe volt abban, hogy tavaly a forradalom vezető egyéniségei közül többen eltávolodtak az államfő csapatától vagy egyenesen szembefordultak azzal, illetve, hogy az eltervezett reformok megvalósítása ugyancsak döcögve halad.

Viktor Juscsenko tehát tisztában van vele, mit jelent győzni vagy veszíteni ebben az országban, tudván tudja ráadásul, hogy most már neki magának is mekkora szerepe van annak eldöntésében, kit nyilvánítanak végül győztesnek vagy vesztesnek Ukrajnában. Lám, az államfő mostanság, a parlamenti választásokat követően is folyamatosan mérlegel és értékel a tévében, az újságokban.

Megfigyelők szerint kész csoda, hogy tekintélye és befolyása ebben a helyzetben újra növekszik a politikai élet szereplői között, függetlenül attól, híveiről, avagy ellenfeleiről van-e szó. A választások előtt még úgy tűnt, népszerűsége mélyponton van. Március 26., a választások napja után azonban a helyzet gyökeresen megváltozott: manapság minden politikai tényező újra Juscsenko elé járul, hogy az államfő "szolgáltasson igazságot", s abban reménykednek, hogy tőle nyernek majd hatalmat.

Egyre többen teszik fel a kérdést: miből fakad az államfő hatalma és befolyása ebben a helyzetben, miután a módosított alkotmány jelentősen megszabdalta hatáskörét? Leonyid Kucsma előző elnök idomította volna be annyira a politikai élet szereplőit, hogy azok a "gazda" távozása után több mint egy évvel is jól nevelten a trón elé járulnak bajos ügyeikkel? - kérdezik. A szakemberek szerint a magyarázat ennél lényegesen egyszerűbb, ugyanakkor összetettebb is: napjaink Ukrajnájában hiányzik a politikai döntéshozatal technológiája és kultúrája, amiként ritkák az olyan nagy kaliberű politikusok is, akik a sorsdöntő pillanatokban képesek az egyéni megfontolások elé helyezni az ország érdekeit. A helyzetet csak tovább nehezíti a Kucsma-korszak majd egy évtizede a végeérhetetlen parlamenti civakodásokkal és a sokat bírált privatizációs gyakorlattal. Végül, nem könnyíti meg mai helyzetünket az sem, hogy az alkotmány legutóbbi módosításakor nem szabályozták a parlamenti többség megalakításának mechanizmusát. Ezek után szinte természetes, hogy a pártok, beleértve a legellenzékiebbeket is, sorra az egyébként nemegyszer gyengének titulált államfőhöz fordultak, s most tőle várják, hogy "igazságot szolgáltasson" az új parlamenti állapotok dzsungelében.

A teljes objektivitás végett azért tegyük hozzá, hogy az államfői szerep újbóli felértékelődésében az említett okokon kívül kétségtelenül jelentős szerepet játszik Viktor Juscsenko erkölcsi tekintélye is. Az elmúlt több mint egy év során ugyanis bárki a szemére vethette az újdonsült államfőnek, hogy talán nem a leghatékonyabb személyi és vezetési döntéseket hozta, azt azonban senki sem vonta kétségbe, hogy az elnök alapjában véve rendes és becsületes ember, és - ami a legfontosabb - mindenekelőtt a nemzeti érdekek vezérlik; még akkor is, ha azokat néha sajátságosan értelmezi is.

Így történt hát, hogy a sors meglehetősen váratlanul újra kulcsszerephez juttatta Viktor Juscsenkót az ország politikai életében. Más kérdés, hogyan él majd az államfő az újabb lehetőséggel. Arra aligha számíthatunk példának okáért, hogy egyik pillanatról a másikra minden megváltozik az ország politikai életében, s az elnök is teljesen átalakul. Az újságírók például továbbra is a szemére hányják, hogy csapata nemegyszer felkészületlenül indítja útnak a sajtótájékoztatókra, s ő nem tud igazi hírrel, újdonsággal szolgálni a valóban fontos kérdéseket illetően. Gyakorta ismételgeti a lerágott csontnak számító témákat, illetve olyan aprócseprő ügyekkel áll elő, amelyeket valamelyik miniszternek vagy hivatalnoknak kellene a sajtó elé tárnia. Amit mond, az igaz és időszerű is, ám az állampolgárok, akik ezenközben a parlament- és kormányalakítás lázában élnek, úgy érezhetik ilyenkor, hogy becsapják őket, vagy legalábbis elhallgatnak előlük valamit, hiszen a legfontosabbról, a jövőről, a politikai tárgyalások alakulásáról gyakorlatilag nem esik szó.

Az elemzők szerint most az a kérdés, hogy le tudja-e vonni az államfő a megfelelő következtéseket elnöklése első évének tapasztalataiból, s képes-e a változásra azok után, hogy a sors újabb esélyt adott neki? (Kárpátalja/korrespondent.net/podrobnosti.ua/pravda.com.ua)