Kezdődik a vadászidény

A horgászoknak még várniuk kell

2006. május 12., 10:00 , 278. szám

A párzási időszak miatti több hónapos kényszerpihenőt követően május elsején a vadászok nagy örömére kezdetét vette a vadászidény. A horgászoknak az ívás miatt április 10-én érvénybe lépett tilalom feloldásának napjáig, május 25-ig azonban még várakozniuk kell, ekkor próbálhatnak ismét szerencsét folyóink, tavaink vizein.

Ljudvig Potyis, a Kárpátaljai Megyei Állami Halász-vadász Társaság vadászati főmunkatársa lapunknak elmondta, hogy az Állami Erdőgazdálkodási Bizottság rendelete értelmében május 1-jétől 2007. január 1-jéig lehet vadászni az őzekre. Szeptemberben veszi kezdetét a fürj, a vadgalamb, a kacsa, a vadlúd, illetve a vaddisznó kilövése. Októberben a fácánra lehet majd vadászni. November 4-én kezdődik és a 2006-2007. évi vadászidény végéig, január 29-ig tart a nyúlvadászat. Az egyéni vadászat a hét bármely napján űzhető, a csoportos és a hajtóvadászat kizárólag szombaton és vasárnap folytatható. A szenvedélyüknek becsületesen hódoló halászoknak és vadászoknak nincs mitől tartaniuk, a hal- és vadőrök által leleplezett, a tilalmat megszegő orvhorgászokra és orvvadászokra azonban súlyos pénzbüntetés vagy bűnügyi felelősségre vonás vár.

B. J.