Aggódnak az új szlovák kormány miatt

2006. július 7., 10:00 , 286. szám

Szlovákiában és Európa-szerte aggodalommal figyelnek Pozsonyra azután, hogy az előrehozott választások győztese, a magát szociáldemokratának nevező mozgalom vezetője bejelentette: a szélsőjobboldali szlovák nacionalistákkal és a szintén rossz emlékű Meciar-féle mozgalommal alakít kormányt.

Múlt csütörtökön háromórás tanácskozáson a posztokat is elosztották egymás között a szociáldemokraták, a nemzetiek és Meciar néppártja. Ahogy akarta, Jan Slota megkapta az oktatási tárcát. A szlovákiai magyarok még nagyon jól emlékeznek a meciari érára, amikor nemzeti párti oktatási miniszterek dolgoztak a magyar iskolahálózat megszüntetésén. Már csak ebből a szempontból sem értékelhető pozitívan, hogy Fico a nemzetieknek adta ezt a tárcát. Korábban egyébként azt ígérte, hogy a nemzeti kisebbségek jogai nem csorbulnak majd a jövőben. Bugár Béla, az MKP elnöke szerint megromolhat a magyar-szlovák viszony. Slota a kijelentéseivel etnikai feszültséget gerjeszt és szított a választási kampányban is, ezért az MKP feljelentést tesz a nemzetiek vezére ellen - határozott a párt elnöksége. Az Európai Parlament szocialista képviselői levélben fejezték ki aggodalmukat. Egyikük, aki egyébként egykori szlovákiai jelentéskészítő, úgy fogalmazott a köztévében: az európai szocialisták íratlan szabályai közé tartozik, hogy a szélsőjobbal nem szövetkeznek. (radio.hu)