Még hatékonyabb tanácsi munka és kommunikáció

Ülésezett a KMKSZ Választmánya

2006. július 7., 10:00 , 286. szám

A tavaszi választási kampány értékelése, a helyi tanácsokban a KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt (KMKSZ–UMP) részvételével létrejött koalíciós megállapodások jóváhagyása szerepelt többek között napirenden a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Választmányának múlt szombati beregszászi ülésén.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főépületének Esztergom termében megtartott ülésre a Választmány tagjain kívül ezúttal meghívást kaptak az önkormányzati választásokon a szövetség által alapított KMKSZ – UMP színeiben a megyei, járási és városi tanácsokban mandátumot szerzett képviselők is.

Kovács Miklós elnök beszámolójában mindenekelőtt a szövetség és a KMKSZ–UMP választási szereplését, valamint az annak következtében előállt helyzetet értékelte. Mint rámutatott, a KMKSZ és a KMKSZ–UMP aktivistái változatlan elvek mentén politizálva, a korábbi évekhez hasonlóan intenzív kampányt folytattak, ám az elmúlt évekhez viszonyítva is több ukrajnai politikai erő tett igen jelentős erőfeszítéseket a magyar szavazatok megszerzése érdekében, amit a magyar érdekvédelmi szervezetre leadott voksok csekélyebb száma is tükrözött. Tekintettel ezekre a külső behatásokra, az elnök elismeréssel szólt arról, hogy a KMKSZ pártja mégis számottevő frakciókkal rendelkezik a helyi tanácsokban, melyek a választásokat követő tárgyalások eredményeként tekintélyes szerepet vállalhattak a többség kialakításában a megyei tanácsban, illetve a nagyszőlősi, beregszászi és ungvári járási, valamint a beregszászi városi tanácsokban. Végül a szónok a választásokat követő tárgyalások kapcsán rámutatott, hogy a megkötött megyei, illetve járási és városi tanácsi koalíciós megállapodások a választási eredményekből következnek, s a magyarság érdekeit szolgálják.

Az új magyar kormánnyal kialakítandó viszonyról az elnök még nem tudott véglegeset mondani, mivel annak a határon túli magyarok felé irányuló politikája most formálódik. A HTMH és a közalapítványok megszűnését az elnök nem értékelte, viszont kifejtette, hogy lát esélyt az eddigi egyoldalúan az UMDSZ-t támogató irányvonal megváltozására.

Az UMDSZ-szel való egyeztetésekkel kapcsolatban az elnök a KMKSZ tárgyalási pozíciójának jóváhagyását kérte a választmánytól, amely a paritásos elvet és a konszenzuson alapuló döntéshozatalt kívánja a megállapodás alapjává tenni.

Az elnöki beszámolót követő vitában elhangzott, hogy a választási eredmények tükrében a KMKSZ legfontosabb feladata a magyarság eddig elért eredményeinek megtartása, ami minden téren, de elsősorban a tanácsi munka és a kommunikáció terén kíván fokozott erőfeszítéseket.

A Választmány a továbbiakban Bakancsos Lászlónak, a Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete elnökének javaslatára döntött arról, hogy a magyar kormányhoz fordul azzal a javaslattal, miszerint iktassanak be az éves eseménynaptárba egy honfoglalási emléknapot, s így a jövőben ne csak a kerek évfordulók alkalmából, hanem évente emlékezhessünk meg nemzetünk legsikeresebb vállalkozásáról.

Vári Fábián László felvetésére a Választmány foglalkozott a magyar vízumok kiadásának a kárpátaljai magyarság számára mind előnytelenebb gyakorlatával, s úgy határozott, mielőbb a magyar külügyminisztériumhoz fordul ez ügyben, sürgetve a kérdés megnyugtató rendezését, különös tekintettel Magyarország közelgő csatlakozására a schengeni határellenőrzési egyezményhez.

Fodor István az idén kísérleti jelleggel Kárpátalján is bevezetett új típusú, a magyar iskolát végzők számára előnytelen próbaérettségi kapcsán sürgette a Választmány hathatós fellépését. A testület úgy határozott, a KMKSZ követelni fogja az ukrán oktatási minisztertől a magyar vizsgaközpontok azonnali felállítását.

Végül a Választmány tájékoztatót hallgatott meg a Szövetség közeljövőben esedékes rendezvényeiről. Mint elhangzott, a KMKSZ idén is megrendezi a hagyományos Turul-ünnepséget. Az esemény ünnepi szónoka az előzetes egyeztetés alapján várhatóan Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyar ügyekért is felelős államtitkára lesz.