Stabil hrivnya, növekvő infláció

2006. augusztus 4., 10:00 , 290. szám

A vállalkozók többsége arra számít, hogy az év hátralevő részében a hrivnya megőrzi stabilitását, a dollárhoz viszonyított árfolyama nem változik számottevően - közölte az Ukrán Nemzeti Bank (NBU).

A cégvezetők megkérdezésén alapuló közlemény szerint a vállalatok többsége a fogyasztói árak növekedésének gyorsulására számít az elkövetkező 12 hónapban. Ezen belül nőtt azoknak a száma (76 százalékra), akik 10 százaléknál magasabb árnövekedést várnak, 21,5 százalékuk pedig a 20 százalékot meghaladó emelkedéssel számol.

Az inflációt növelő tényezők között a leggyakrabban az országban uralkodó gazdasági és politikai bizonytalanságot, illetve a termelési költségek növekedését említik. Az NBU adatai szerint a megkérdezettek többsége az anyag- és nyersanyagárak lényeges növekedése közepette folytatja ma a termelést, miközben az erősödő piaci verseny nem teszi lehetővé számukra az értékesítési ár adekvát emelését. Ezzel együtt a nemzeti bank rámutat, hogy lényegesen javult a vállalatok várakozása termékeik értékesítési ütemének növekedését illetően - 88,5 százalékuk számít az értékesítési mutatók javulására az elkövetkező 12 hónapban.

A korábbi előrejelzéseknek megfelelően az NBU 2006-ban 5,00-5,20 hrivnya/dollár éves átlagárfolyammal számol, s jövőre is hasonló, 4,95-5,20 hrivnya/dollár árfolyamszintet jósol. Ezzel együtt a jegybank az év második felében továbbra is növekvő inflációt vár, melynek mértékét éves szinten 11,4 százalékra becsüli.

(korrespondent.net/Kárpátalja)