Társadalmi párbeszédet tervez az RMDSZ

2006. augusztus 18., 10:00 , 292. szám

Folyamatos és széleskörű társadalmi párbeszédet kíván folytatni az RMDSZ vezetősége a szervezet jövő évi kongresszusa előtt a romániai magyar civil szféra és egyházak képviselőivel - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A politikus az MTI-nek elmondta: 2007 első felében kerül sor a romániai magyar érdekvédelmi szervezet következő kongresszusára, amely nagyon fontos esemény, hiszen az RMDSZ vezetőségét is megválasztó, legfőbb döntéshozó testület csak négyévenként ülésezik. Markó kifejtette: az eseményt megelőzően az RMDSZ széleskörű párbeszédet kíván folytatni, amelynek során vezetői "meghallgatják majd a szervezetet bírálók véleményét is". Bejelentette: ősszel több olyan fontos rendezvényre kerül sor, amelyek közvetve csatlakoznak a párbeszéd folyamatához, s amelyekre az erdélyi magyar történelmi egyházak mellett a Tőkés László református püspök által vezetett EMNT és a Csapó I. József által irányított SZNT képviselői is meghívást kapnak.

Hozzátette: a jövő évi kongresszus tekintetében az a fontos, hogy "olyan RMDSZ-szel menjünk tovább", amely garantálni tudja a romániai magyarság egységét. Az MTI kérdésére kifejtette: "az eseményen mások is részt vehetnek, ha gondolják", de elsősorban e két, a közéletben hangsúlyosan jelen lévő civil szervezet vezetőit hívják meg. (MTI)