Egyre több áldozatot követel a tűz

2007. január 19., 09:00 , 314. szám

Tavaly Kárpátalján 798 tűzesetet jegyeztek fel, ám még ennél is nagyobb gondot okozott, hogy nőtt a tűzesetek áldozatainak száma.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma megyei főosztályának tájékoztatása szerint 62 személy vesztette életét a 2006-os tűzesetekben, további 28-an pedig különböző súlyosságú sérüléseket szenvedtek. Gyakorlatilag majd minden kilencedik tűz halállal vagy személyi sérüléssel járt. Az elhunytak átlagéletkora alig 45-46 év, s tavaly három gyermek is volt az áldozatok között.

A legtöbb tűzesetet az elmúlt esztendőben a villamos készülékek helytelen szerelése és használata okozta. A második helyen e tekintetben a kemencék és kályhák meghibásodásai és a tűzzel való gondatlan bánásmód álltak, melyek többsége a tűzesetek egyéb típusaihoz hasonlóan a téli időszakban következett be. Tizenhat alkalommal gyújtogatás miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak.

A legtöbb tűzeset (147) az Ungvári járásban és Ungváron következett be, majd a Munkácsi járás és Munkács városa következik 122 esettel, míg a harmadik helyezés e szomorú statisztikában a Técsői járásnak jutott 101 esettel. (Kárpátalja/mukachevo.net)