Elhunyt Jevhen Kusnarjov

2007. január 19., 09:00 , 314. szám

Egy vadászat során őt ért lövés következtében szerdán a Harkiv megyei Izjumban elhunyt Jevhen Kusnarjov parlamenti képviselő, a Régiók Pártja vezető politikusa.

Sajtóforrások szerint a golyó még kedden, vadászat során érte Kusnarjovot, vagy már aközben, hogy barátaival éppen távozóban volt az erdőből. A politikust sérült májjal és vesével a közeli Izjum kórházának intenzív osztályára szállították, s ide érkeztek később az eset kapcsán riasztott harkivi és német orvosok is, miután a beteg nem volt szállítható állapotban. Kusnarjovot megműtötték, eltávolítva egyebek mellett egyik veséjét is, melyet a golyó darabjaira szaggatott, állapota azonban tovább romlott, kómába esett, majd nemsokkal szerdán dél után elhunyt.

Az 55 éves Jevhen Kusnarjov a Legfelső Tanács jogpolitikai bizottságának elnöke, a Régiók Pártja parlamenti frakcióvezető-helyettese volt. (Kárpátalja/korrespondent.net)