Trivium kerekasztal

2007. március 2., 09:00 , 320. szám

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola régi épületében február 23-án ifjúsági és civil szervezetek részére kerekasztal-konferenciát tartottak a magyarországi Trivium Program képviselői.

Gál Istvántól, a Program ukrajnai koordinátorától érdeklődve megtudtuk: a szervezet célja, hogy három régió (Felvidék, Észak-Magyarország, Kárpátalja) ifjúsági és civil szervezeteit összefogja, kialakítson olyan projekteket, lehetőségeket, amelyek megkönnyíthetik és összefogják munkájukat. A kerekasztal-beszélgetést minden évben hagyományosan Kárpátalján rendezik meg, mert ez az a régió a három közül, ahol a legtöbb hiányosság tapasztalható a civil szervezetek működésében. Ezenkívül jelentős könnyítés a kárpátaljaiaknak, hogy évente egyszer itthon találkozhatnak azoknak a szervezeteknek a képviselőivel, akik a régióban tevékenykednek.

A megbeszélés Juhos Lóránt beregszászi magyar konzul köszöntőjével és beszámolójával kezdődött. Kiemelte: a magyar állam ösztönözni fog minden lépést, ami Ukrajnát közelebb hozza az Európai Unióhoz. Különböző programokkal, támogatásokkal próbálják a határ menti együttműködéseket elősegíteni, s ebben nagy szerepet kaphatnak a civil szervezetek.

A konzul után Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte: akkor működik eredményesen egy szervezet, ha megáll a saját lábán. Ha a szervezet meghatározott céllal jött létre, s arra van igény, akkor az jól végzi dolgát.

A köszöntők után minden részt vevő civil és ifjúsági szervezet képviselője bemutatta a saját egyesületét. Ezután a Trivium Program részéről Kovács Zsolt vázolta fel, miért is hozták létre ezt az egyesülést. Mint mondta, az északi régiók nem politikai tevékenységet folytató civil szervezetei már régóta igényelték, hogy valamilyen partnerszervezettel kapcsolatba lépjenek. Ennek köszönhetően jött létre a Trivium Program, amely a régiókban megfogalmazott egyezségeket, célokat koordinálják. Különböző pályázati lehetőségekre hívták fel a figyelmet, amelyeket az Európai Unióhoz lehet benyújtani. Rövid szünet után moderált beszélgetés formájában a civil szervezetek részvételéről az interregionális fejlesztésekben, valamint a határon átnyúló civil és ifjúsági kapcsolatok építésének lehetőségeiről folytattak megbeszélést a résztvevők.

A konferenciára egyébként a külföldi civil szervezetek négynapos tanulmányútja keretében került sor, melyen a résztvevők betekintést nyertek a Trivium Programba érintett kárpátaljai civil szervezetek működésébe.

snicer