Sólyom: Esterházy Jánost erkölcsi nagysága miatt tiszteljük

2007. április 27., 10:00 , 328. szám

Sólyom László köztársasági elnök szerint ritkaság az, hogy olyan politikus kerül be a köztudatba, akit erkölcsi nagysága miatt tisztelnek. Erről az államfő a szlovákiai magyar politikus, Esterházy János halálának évfordulóján rendezett konferencián beszélt.

Tiszteletünk alapja az, hogy Esterházy Jánosnak elvei voltak, szilárd erkölcse, és ezekből semmit nem engedett - mondta a köztársasági elnök a II. világháború után háborús bűnösként halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélt politikusról a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetében. Hozzátette: Esterházy János kitartott küldetése mellett, hogy a felvidéki magyarság szószólója legyen, de képviselte a lengyelek, a ruténok és a zsidók ügyét is. Megjegyezte: a szlovákiai magyar politikus volt az egyetlen, aki a parlamentben a zsidók deportálása ellen szavazott.

Sólyom László szerint törekedni kell arra, hogy Esterházy János gróf erkölcsi rehabilitációja mellett jogi rehabilitációja is megtörténjen. "Hogy néz az ki, hogy mindenki tisztel egy háborús bűnöst, hivatalosan politikusok kiállnak mellette, ugyanakkor ő jogilag és papíron még mindig a lehető legsúlyosabb elítélést hordozza magán" - fogalmazott. (MTI/fidesz.hu)