Magyar állami támogatás az ukrán osztályhoz?

2007. május 11., 10:00 , 330. szám

Nagydobrony 5800 lakosú magyar falu az Ungvári járásban. Magyar középiskolájában 2006. szeptember elsején 888 diák kezdhette meg a tanulást. Lévén, hogy ukránok csak jelentéktelen számban élnek a faluban (és ők is előszeretettel járatják magyar iskolába gyermekeiket), idáig fel sem merült, hogy Nagydobronyban is szükség lenne ukrán iskolára. Nyáron azonban több magyar szülő is kérvényezte, hogy nyissanak ukrán osztályt a helyi magyar középiskolában. Végül szeptember elsején négy első osztályban indult el a munka: a három magyarban osztályonként több mint húsz gyerek tanul, a negyedik ukránban pedig hat kisgyerek, mindannyian magyarok.

Katona Mironova Berta igazgatóhelyettes kérdésemre válaszolva elmondta:

- Mint igazgatóhelyettes nem foglalok állást, de szülőként a saját gyerekemet nem íratnám ukrán osztályba. Ha az ukrán nyelvet meg is tanulná, nem lenne olyan tárgyi tudása, mint ha anyanyelvén tanulná a tantárgyakat.

Egyébként én, az iskola igazgatója vagy akár dr. Baksa Erzsébet, a szülői szövetség elnöke is végig magyar osztályban tanultunk és tovább tudtunk tanulni. Nem látok olyan összefüggést, hogy valaki korábban azért érvényesült volna jobban, mert orosz osztályba járt.

- Az első négy évben nem okoz gondot az ukrán osztály, de mi lesz ötödik osztálytól?

- Tudtommal a mi iskolánkban olyan szaktanár, aki államnyelven tudná tanítani a saját tantárgyát, egyelőre nincs. Viszont a szomszédos Cservonán ukrán iskolában folytathatják tanulmányaikat az ukrán osztályosaink.

- Mit gondol, jövőre újra lesznek magyar szülők, akik ukrán osztályba íratják gyermekeiket?

- Erre a kérdésre nem tudom a választ. Véleményem szerint komolyan befolyásolhatja ezt az is, hogy az ukrán osztályba járó gyerekek szülei megkapják-e az oktatási-nevelési támogatást, mert sok olyan család van, akiknél számít ez a pénz.

Megkérdeztem az ukrán osztályt kezdeményező szülők egyikét, Varga Nagy Gizellát, akivel munkahelyén, a helyi községházán beszélgettünk: "Szerintem a gyermekeink kell, hogy tudják az államnyelvet, mert a dobronyiak továbbtanulásának legtöbbször a nyelvtudás hiánya a legnagyobb akadálya. A mi körülményeink között véleményem szerint ez az egyetlen megoldás arra, hogy a gyerek megtanulja az ukrán nyelvet."

Baksa Saroltának, az ukrán osztály tanítójának véleménye: "Ezek a gyerekek jobban tudnak majd érvényesülni. De az mindenképp hátrány, hogy az olyan tantárgyakat, amelyeket meg kell érteni, azt a magyar anyanyelvű gyerek ukránul nem, vagy csak sokkal nehezebben érti meg. Tehát az ukrán osztályban sokszorosát kell tanulnia egy gyereknek ahhoz, hogy a tananyagból valamit tudjon. De most, első osztály végén már annyit tudnak ukránul, mint a negyedik osztályosok."

Ráti Éva iskolapszichológus, a helyi UMDSZ-alapszervezet elnöke:

- Az a hat gyerek, aki ukrán osztályban tanul, szeptember elsején magas szinten iskolaérett volt. Ami az ukrán osztályt illeti, egyik szempontból jó ez a törekvés, mert követelmény Ukrajnában, hogy egy ukrán állampolgár tudja az ukrán nyelvet. Hogy milyen hatással lesz ez a gyerekekre? Ambiciózusak, mindent megtesznek, ami tőlük elvárható. Egyelőre semmi negatívum nem tapasztalható. A későbbiekben dől majd el, hogy mennyire lesznek képesek egy idegen nyelven tanulni. Egyébként az említett gyerekek szülei mind orosz osztályba jártak, és úgy érzik, hogy könnyebb volt nekik az adaptáció a környezethez. Szerintem addig, amíg a minisztérium, a járási és területi oktatási osztály nem változtat azon, hogy egy nemzetiségi iskolában ne heti négy órában tanuljanak a gyerekek ukránt, addig, amíg a tanterv nem veszi figyelembe, hogy a nebulóknak nem az ukrán az anyanyelve, addig én sem látok jobb megoldást.

- Ön szerint jár-e az ukrán osztályban tanuló gyerekek szüleinek oktatási-nevelési támogatás?

- A támogatás akkor jár, ha valaki magyar nyelven tanul. De idáig azok a szórványvidékeken élők is kaphattak, akik ukrán iskola mellett fakultatíve tanulták a magyar nyelvet, mivel ott nincs más lehetőség. Azt, hogy itt egy magyar iskolában ukránul tanuló gyereknek jár-e a támogatás, csak a KAMOT vezetői tudják megmondani.

Őr Hidi László, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke szerint is a magyar iskolákban kell az ukrán nyelv oktatásának színvonalát emelni, és semmiképp nem szabad a már meglévő magyar iskolákból ukrán iskolákat csinálni. De ha valaki mégis ukrán osztályba adja a gyermekét, annak nem járhat az oktatási-nevelési támogatás, mert mi értelme akkor az egésznek? "Tudtommal egyébként ez a támogatás nem faji alapon jár a magyar gyerekeknek, hanem azoknak jár, akik magyarul tanulnak, nemzetiségüktől függetlenül."

Megkérdeztük Kocsis Máriát is, az ügyben illetékes KAMOT Jótékonysági Alapítvány elnökét, aki nem nyilatkozott lapunknak, nem kívánta tájékoztatni olvasóinkat, ami meglehetősen furcsa viselkedés egy, a magyar adófizetők pénzén működő testület vezetőjétől.

B. Zs.