Működtethető-e a Viktor-Viktor megállapodás?

2007. május 11., 10:00 , 330. szám

Múlt héten a két egymás felé robogó autót vezető politikus közül Janukovics volt az, aki félrerántotta a kormányt. Nagyjából a papírformát követte ezzel, hiszen neki volt hová kitérnie. Juscsenkónak nincs más lehetősége, mint a soron kívüli választás kierőszakolása, Janukovicsnak viszont van esélye, hogy megnyerje azt.

A kormányfő engedményét azonban kompromisszumként kellett feltüntetni. A gyakorlatban ez parlamenti döntéseket jelentett (volna), amelyek néhány, a választásokkal, a kormánykoalícióval, az imperatív mandátummal kapcsolatos törvénymódosítást tartalmaznának. Ha sikerülne meghozni azokat.

Az ukrán politika ismerői számára megalapozatlan hurráoptimizmusnak tűnt a Juscsenko-Janukovics megállapodás parlamenti végrehajtására vonatkozó elképzelés. Eszerint a felek két nap alatt megállapodnak a törvények szövegében, amit a parlament egy nap alatt megszavaz, az elnök pedig helyben aláír.

Azóta az események a realista papírformát követik. A kijelölt munkabizottság nem tudja megkötni a megállapodást, a parlamenti döntések késnek, az előrehozott választás menetrendje újra kisiklott.

A politikailag leglényegesebb nyitott kérdés a választások időpontjára vonatkozik. Juscsenko két hónap körüli időintervallumot szán az előkészületekre, a kormány őszre tolná ki az időpontot. Nyilván azért, hogy érkezzenek végrehajtani egy nagyobb arányú bér- és nyugdíjemelést. Mivel egy ilyen lépésen eldőlhet a választások kimenetele, Janukovicsék húzni fogják az időt. A miniszterelnök el is utazott a térdét gyógyíttatni Spanyolországba.

Az időhúzás csúnyábbik részét a régiósok elárult szövetségeseikre, a szocialistákra és a kommunistákra bízzák. Moroznak kellene házelnökként levezényelnie a parlamentoszlatást, ami egyúttal az ő politikai halálát is jelenti. A kommunistáknak nagyobb az esélyük a következő parlamentbe való bekerüléshez, de hogy újból komoly zsarolási potenciállal rendelkező kormánytényezők lesznek, az kevéssé valószínű. A két kis baloldali párt tehát az ukrán politikai irónia vastörvényei szerint nagy elánnal fogja a közeli jövőben szolgálni az őket eláruló Janukovics politikai célját, húzzák majd az előrehozott választások időpontját.

Sz. K. M.