Tanyasi tanítóból honatya

Rendhagyó történelemóra Lezsák Sándorral

2007. május 18., 10:00 , 331. szám

Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke a Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola 9-10. osztályosainak tartott rendhagyó történelemórát, majd részt vett a Kárpát-medencei magyar oktatás helyzetét bemutató konferencián.

- Beszélne pályája kezdetéről és arról, hogyan lett tanyasi tanítóból honatya?

- Kispesten születtem, de minden nyaramat egy kis szabolcsi faluban töltöttem Felsősóskúton. Amikor nem mehettem egyetemre - szüleim nem voltak olyan helyzetben, hogy ebben segíthettek volna -, elhatároztam, hogy kitaníttatom magam. Képesítés nélkül kezdtem tanítani egy tanyasi iskolában, közben Szegeden végeztem el a magyar-történelem szakot. Akkor már jelentek meg írásaim, és úgy gondoltam, hogy vidéken teljes kis világom lesz, feleségem, gyerekeim és körülöttem egy nagyobb család - az iskola. De a külvilág mindig belemart ebbe, és nem engedte, hogy egy ilyen idilli elképzelés megvalósuljon, ami ellenállásra ösztönzött.

Mindig azt vallottam, hogy probléma nincs, csak feladat van. Jöttek is a feladatok, amelyeket meg kellett oldani, és ahhoz hívtam okos embereket, írótársakat, akik segítettek. Közben megszűnt a tanyasi iskola, és bekerültem Lakitelekre, ahol az általános iskola magyar-történelem szakos tanáraként egy kis színjátszó csoportot és egy irodalmi klubot vezettem. Egyre több találkozót, beszélgetést szerveztem, ebből lett végül a fiatal írók találkozója 1979-ben, amelynek a megszervezésében Illyés Gyula segített. Így jutottunk el végül 1987-hez, a lakiteleki találkozóhoz, amikor a családi házunk udvarán felállított sátorban alakult meg a Magyar Demokrata Fórum (MDF). Az első szabad választáson én voltam az MDF kampányfőnöke, azt hittem, hogy ezzel be is fejeződött a politikai szerepvállalásom. Népfőiskolát kezdtem szervezni, Szörényi Leventével rockoperát írtunk Attila, Isten kardja címmel. De meghalt Antall József miniszterelnök úr, és a feladatok visszaszólítottak a politikába. Ugyanakkor ma is Lakiteleken élek, ahol 25 évig tanítottam, ott van a választókerületem is.

- Mi az, amire a legbüszkébb?

- A családomra, három gyermekemre, hét unokámra. Levente fiam filozófiát végzett és kaszkadőr. Filmekben szerepel, ő az ország egyik legjobb lovas kaszkadőre. Gabriella lányom a népvándorlás korát kutató régész, férje készítette a Kárpátalját bemutató, DVD-n is kapható útifilmet. Anna lányom joghallgató, ő egyszerre három kisfiút szült. Rájuk vagyok a legbüszkébb, meg a feleségemre, aki nagyszerű teremtés.

- Korábban megjelent két verseskötete, drámát és rockoperát is írt aktív politikusként. Marad-e ideje az irodalomra?

- Igen, írok verseket, és van két kész drámám is, de az asztalfiókban. Nem szabad összekeverni a dolgokat. Most tőlem azt várják el, hogy a parlamentben álljak helyt.

- Politikusként mi az a nagy cél, amiért küzd?

- Azt szeretném, ha létrejönne egy nemzeti koalíció, amely tartósan képes lesz az ország dolgait rendezni. Mégpedig úgy, hogy a Kárpát-medencében élő nemzetrészek ne szakadjanak el tőlünk. Mert a nemzet olyan, mint egy repülőgép: nem emelkedhet fel külön a szárny vagy a törzs, együtt kell felemelkedni.

- Milyen a Magyar Demokrata Fórum szerepe ön szerint a mostani magyar politikában?

- Azért beszélek erről nehezen, mert engem jogtalanul zártak ki az MDF-ből. Nekem ma a Nemzeti Fórum az MDF.

- Ha jól tudom, 1975-ben járt már Kárpátalján, amikor a diplomamunkáját írta a kárpátaljai magyar irodalom történetéről.

- Nem volt egyszerű. Lévén édesanyám leánykori neve Magyar Ilona, sikerült találnom egy beregszászi Magyar vezetéknevű családot. Azt mondtuk, hogy rokonok vagyunk, ők küldtek nekem meghívólevelet. Tőlük az ajándékok átadása után azonnal el is köszöntem, és bár csak Beregszászra szólt a tartózkodási engedélyem, de titokban bejárhattam akkor Kárpátalja sok-sok települését. Sokan segítettek ebben, például Sari Jóska bácsi és fia, Jóska Visken, vagy Stumf Benedek Andrásék Ungváron, Fábiánék Váriban, és még sokan mások, akik rejtegettek, utaztattak. Akkor teljesülhetett többek között az a nagy álmom, hogy megállhattam Huszt várának bús düledékein, hisz Kölcsey az, aki számomra a legtöbbet jelenti.

Többször csak a szerencsén múlt, hogy nem fülelt le egy határőr vagy rendőr, de végül gond nélkül hazajutottam. Az akkori utam eredményeként elkészült egy érdekes diplomamunka, másrészt sok kapcsolatot tudtam akkor kialakítani.

- Mit gondol a jelenlegi demográfiai adatokat látva, van a kárpátaljai magyarságnak jövője?

- Elpusztíthatatlanok vagyunk. Gondolja el, hogy miben reménykedett mondjuk Buda 1541-es török kézre kerülése után száz évvel, 1641-ben egy kecskeméti magyar a Török Birodalom területén. Kecskemét városa magyar maradt bár, de fizette az adót, a környékén viszont elpusztultak a települések. Hol volt már Mátyás király Magyarországon, már csak az élő emlékezete maradt, a magyar jövő reménytelennek tűnt. Vajon miben bízhattak? Nézegettem a korabeli városi jegyzőkönyveket, miről beszélgettek, tanácskoztak: a templomról, az iskoláról. A nyelv, a templom és az iskola volt a megtartó erő. Itt is azt élem meg - sok kárpátaljai kapcsolatom és élményem van-, hogy rendkívül erős a kötődés a keresztény magyar gyökerekhez, az itt élő emberek olyan különleges képességekkel rendelkeznek, hogy erőt adhatnak az otthoni magyaroknak is. A nemzeti reneszánsz, az újjászületés innen, ebből a megmaradási erőből származhat, növekedhet, amely ellenáll minden sorvasztó, pusztító kísérletnek.

Badó Zsolt

Lezsák Sándor lakitelki házának udvarán alakult meg 1987 szeptemberében a Magyar Demokrata Fórum (MDF), ő alapította meg a Lakiteleki Népfőiskolát. 1994-től máig parlamenti képviselő, 1996 és 1999 között az MDF országos elnöke volt, aztán egészen 2003. januárig alelnöke, majd 2004. november 8-án kizárták a pártból. Később egyéni választókerületben már mint a Fidesz képviselőjelöltjét választották újra, 2006 júniusától az Országgyűlés alelnöke.