Ellenzéki frakciókat kreál(na) Moroz

2007. június 22., 10:00 , 336. szám

Kinah miniszterelnök-helyettes és a vállalkozók pártjának elnöke pert vesztett. Így nem tud mi ukrajnánkos frakciót létrehozni. Moroznak azért kellene egy-egy új ellenzéki frakciót létrehoznia, hogy újból 300 fölé emelje a parlament létszámát.

A BJUT és a Nasa Ukrajina természetesen számított erre a húzásra, és érvénytelenítette listáit azoknak a neveivel, akik nem kerültek be a parlamentbe. Az ellenzék szempontjából áruló képviselőjelöltek a bíróságon keresztül nem tudtak bejutni a parlamentbe. A BJUT-2 frakciót tehát azokkal kellett megalakítani, akik már képviselőként álltak át Janukovicsékhoz.

Moroz küzdelme a Rada újraélesztéséért ezzel még nem ért véget. A pártok jelöltlistáit a Központi Választási Bizottságnak kellene érvénytelenítenie. Az új összetételű bizottság kormánypárti fele azonnal összeveszett az elnökpárti résszel. A bizottság elnöke Juscsenko táborába tartozik és intézkedik is, de rendes ülést nem tud tartani, így hivatalos döntések sincsenek, mert a másik rész szabotálja azokat.

Jogos a kérdés, hogyan fogja ez a testület levezényelni a választásokat. Rázósan, amilyen a hátralévő időszak. Az akadályozó tényezők listáján így a bíróságok hátrébb szorultak valamivel. Nem teljesen, mert az újabb elnöki parlamentoszlató ukáz ügyében is az alkotmánybírósághoz fordultak szocialista és régiós képviselők.

A választásokhoz való viszonyulás egyébként keresztbe metszi a régiókat. Janukovics döntése a választásokról nem élvez teljesen egyhangú régiós támogatást. A kritikus tömeg azonban mégiscsak megvan. A kampány lassan elkezdődik, és elkezdi önmagát gerjeszteni. Végül is nem lehet egyszerre kampányolni és szabotálni a választás lebonyolítását.

Egyelőre a felek optimisták. Az utóbbi időben például Moroz is kedvező híreket kap a szociológusoktól, és egyedül készül a megmérettetésre. Így nem kell megterhelnie a régiósok listáit, akiknek csak annyi dolguk maradt, hogy néhány sofőrt és testőrt, akik a 2006-os "túl" jó szereplés miatt bekerültek, lecseréljék Kinahra és pár más Juscsenko-ellenes fazonra. Kivéve, ha az Medvedcsuk, mert tőle még a régiósok is féltik a népszerűségi indexüket. Sufrics, a rendkívüli helyzetek szocdemes vezetője számára azonban jut hely Janukovics (Noé) bárkáján.

Timosenko minden gond nélkül lecserélte azt a kb. húszfős kontingenst, akik hűtlennek bizonyultak, más, pillanatnyilag megbízhatóbbnak tűnő emberekre. A legtöbb gond a Mi Ukrajnánk listájával van. Megszületett ugyanis a megállapodás, hogy erre a 80-90 férőhelyes ladikra felveszik a Provicát - vagyis a többszörösen levitézlett ruhosokat és Lucenko Népi Önvédelem mozgalmát, mégpedig 54-21-25 arányban. Így csináltak maguknak néhány problémát: nem tudták, mi lesz az új tömörülés neve, ki lesz a lista vezetője, és kit tegyenek a lista befutó helyeire.

A parlament abbahagyta a plenáris üléseket. Nem maradt más hátra, mint bizottsági munkát imitálni, amíg Moroz trükközik, majd pedig elmenni nyaralni. Az erőgyűjtésre ugyanis mindenkinek szüksége van az augusztus-szeptemberi vágtához.

Sz. K. M.