Négypárti egyeztetés Újvidéken

2007. június 22., 10:00 , 336. szám

A választási rendszerrel kapcsolatos kérdésekről egyeztették álláspontjaikat hétfőn Újvidéken a vajdasági magyar pártok, a VMSZ, a VMDP, A VMDK és az MPSZ.

A tanácskozást követően Bunyik Zoltán (a képen), a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsának elnöke összegezte, hogy mire jutottak a pártok. "Egyetértettünk abban, hogy a jelenlegi rendszer nem a legmegfelelőbb. A megfogalmazódott új javaslat igen jelentős változásokat hordoz. Nevezetesen egy magyar választói névjegyzék összeállítását. Nagyon fontosnak tartjuk ezt annak ellenére, hogy nem szabályozták, milyen technikával fog elkészülni a választói névjegyzék. A javaslat szerint erről a kérdésről is folynak majd tárgyalások a jövőben" - mondta Bunyik, aki szerint a pártok elégedetlenek, hogy a jelenlegi elképzelések szerint csak három garantált helyük lenne a tartományi képviselőházban. "Ami - tette hozzá - nem jelenti azt, hogy nem lehet bejutni majd pártlistákon vagy egyéni körzetekben is. De mindannyiunknak az a véleménye, hogy több szavatolt hely kell."

Bunyik Zoltán nyilatkozatában utalt arra a lehetőségre is, hogy a következő tartományi vagy helyhatósági választásokon a négy magyar párt akár egy listán is indulhat. (vajdasagma.info/Kárpátalja)